A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Mihajlo Meszhi: Jó csapat lesz az ellenfelünk

Szerdán 16:30-kor az ukrán élvonalban szereplő Rukh Lviv lesz az ellenfelünk. Riválisunk a hatodik zárt az ukrán bajnokságban, keretük jó képességű hazai játékosok mellett, több brazil légiósból áll. Mihajlo Meszhi jól ismeri ellenfelünket, még korábbi csapattársa is szerepel a másik oldalon.

– Minden rendben van az edzőtáborban, ami egy nagyon fontos része az felkészülési időszaknak. Jó a hangulatunk, a hotelben is minden adott. Én már harmadjára vagyok itt a csapattal, így tényleg szinte mindent ismerünk itt is. Ami ellenfelünket illeti, egy nagyon jó csapatról van szó. Fiatal együttes, jó kvalitású játékosokkal, amihez adott egy jó akadémia is a háttérben. Dinamikusan és gyorsan fejlődő klub, játszottam is korábban ellenük, azok is nagyon nehéz mérkőzések voltak. Szerdán ennek tükrében igazán komoly kihívás vár ránk. Van egy jó barátom a Rukhban, név szerint Jurij Klimcsuk, akivel 20 évesen még együtt futballoztunk akkori csapatunkban, a Stalban. Azt nem tudom, hogy játszani fog-e ellenünk, mert tudomásom szerint sérüléssel is bajlódott. Ettől függetlenül bízom benne, hogy tudunk találkozni. Vannak egyébként keresett és jó labdarúgóik, akár ukránok, akár külföldiek. Főleg brazilok, Talles a középpályán mindenképpen kiemelendő. Jelenleg a biztonságosabb területeken lévő klubok otthon játszanak, a Rukh is egy ilyen csapat, az előző idényben a hatodik helyen zártak – mondta Mihajlo Meszhi.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók