A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Minden korosztály jól érezheti magát a Futball Éjszakáján

Első ízben kerül megrendezésre a Futball Éjszakája nevű rendezvény, mely országos szinten zajlik majd szeptember 7-én. A pénteki rendezvényt a KTE elsősorban az utánpótlásra építette fel, de természetesen a felnőtt csapat játékosai is aktívan kiveszik majd részüket lebonyolításban.

A 18:00-kor kezdődő rendezvény célja az is, hogy bemutassuk Kecskemét színes labdarúgó életét, hiszen a KTE LA mellett az SC Hírös-Ép, az UFC Kecskemét és a KLC-KTE SI részt vesz a rendezvényen, négy korosztályban, egészen az U11-esekig labdarúgó tornák zajlanak majd a műfüves pályán az egyesületek részvételével. A meccsek lebonyolításában a KTE NBIII-as csapatának játékosai is részt vesznek, akikkel a rendezvény alatt természetesen nem lesz tilos közös fotókat készíteni, vagy éppen csak beszélgetni.

A tornák mellett több ügyességi feladatban is kipróbálhatják magukat a gyerekek, lesz dekázó verseny a KTE futballistáival, különböző sorversenyek, illetve Ladányi Patrik és Mészáros Dávid tizenegyesölő képességeit is tesztelhetik a résztvevők. A Karakas Faházban is több kiegészítő program áll rendelkezésre, hiszen a lábtenisz mellett ki lehet próbálna a Teqball asztalokat is, de arcfestésre is lesz lehetőség.

Egyedülálló lehetőség lesz a stadion túrára, mely során betekintés nyerhető a felnőtt csapat öltözőjébe is. A Futball Éjszakáján természetesen végig szól majd a zene, és a büfé is üzemel majd.

A legfiatalabbak mellett a legidősebbek, illetve a hölgyek is aktív részesei lesznek a rendezvénynek, a KTE veteránok meccseket játszanak, illetve a KLC-KTE SI leány együttesei is pályára lépnek.

Az esemény zárásaként egy Freestyle bemutatóra kerül sor 20:30-kor.

A rendezvényre a belépés ingyenes! 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók