A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Mindenki megfelelő terhelést fog kapni

A bajnoki szünetben pénteken 12 órás kezdéssel az NB II-es Szentlőrinccel játszik NB I-es csapatunk edzőmeccset. A találkozó kapcsán Szabó István elmondta, mindenkinek játéklehetőséget fog adni, de az NB III-as bajnoki is jó lehetőséget ad arra, hogy a játékperceknek megfelelően, megfelelő terhelést adjanak a játékosoknak.

A héten egy általános, nem mérkőzés specifikus program szerint készült a csapat, a Szentlőrinc elleni edzőmeccs is ennek részét képezi. Jó hír Szabó István számára, hogy Rjaskó Mihály és Berki Marcell is bekapcsolódott a munkába.

Akadnak kisebb sérülések, melyek kezelésére ez az időszak megfelelő, a stáb nem is fogja senkinek a játékát kockáztatni, aki nem teljesen egészséges. Jó hír, hogy Papp Milán az Újpest ellen már kispadon ülhetett, illetve elkezdte a labdás csapatedzéseket is, így közelít a visszatérés felé. Szintén hír még, hogy Banó-Szabó Bencét várhatóan jövő hét elején megműtik, így középpályásunk ezt követően megkezdheti a rehabilitációs munkát is, de visszatérésére még hónapokat kell várni ezt követően.

Ahogy arról külön is beszámoltunk, Tófol Montiel személyében egy szabadon igazolható, spanyol próbajátékosa is lesz a csapatnak a Szentlőrinc ellen, aki a hét eleje óta edz Kecskeméten. Sorsáról később születik majd döntés.

Szabó István azt is elárulta, hogy a terhelést az NB III-as bajnokival együtt adják majd meg a játékosoknak, tekintettel arra, hogy kinek mennyi játékperc van a lábában. Lesznek tehát olyanok, akik szombaton a szolnoki NB III-as mérkőzésre is elutaznak a tartalékokkal, az a mérkőzés 16 órakor kezdődik.

– Rövid és sűrű volt ez a hét több szempontból is számunkra. Az Újpest elleni bajnoki után egy szabadnapot kaptak a játékosok, utána már folytattuk is a munkát. Ezen a héten inkább általános edzések voltak, főleg arra törekedve, hogy a játékosokat egységes szintre hozzuk. Egy győzelem mindig sokat tesz hozzá a hangulathoz egy szünet előtt, ez sajnos nem jött össze, de a játékosok továbbra is átérzik, hogy dolgozni kell, abból lesz eredmény. Egyben van a társaság, szerdán az ilyenkor szokásos, aktuális születésnaposok által összedobott közös ebédre is sort kerítettünk edzés után. Ami a pénteki edzőmeccset illeti, egyben kezeljük tulajdonképpen a tartalékok szombati NB III-as bajnokijával. Pénteken mindenki játszani fog valamennyit, szombaton emellett azok is utaznak, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. Akadnak kisebb sérülések, melyek esetében kockáztatni biztosan nem fogunk. Ezt követően kap egy kis pihenőt a keret, keddtől viszont készülünk a kupameccsre, bízom benne, hogy addigra a sérültek is felépülnek. Nem mellesleg, érdeklődve figyeljük a magyar válogatott meccseit, egyben nagyon szurkolunk Nikitscher Tominak is – mondta Szabó István.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók