A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Mindent kihagytunk, így a Kozármisleny örülhetett

A KTE HUFBAU a bajnokság 14. fordulójában a Kozármislenyt fogadta a Széktói Stadionban. A felázott talajú pályán inkább a küzdelem dominált, a vendégek két lecsorgó labdából szerzett góllal vitték el a pontokat, szépíteni már csak a hajrában tudtunk.

A nagy mennyiségű eső bizony nem könnyítette meg a csapatok dolgát, helyenként a labda is megállt néhány tócsában, így inkább küzdelmesnek ígérkező meccsre lehetett számítani már az első percektől. Már a 7. percben vezetést szerezhettünk volna, hiszen két hatalmas helyzetünk is adódott. Előbb Barna kapott jó indítást, a kapus mellett is elhúzta a labdát, azonban az üres kaput nem, csak a kapufát találta el. Néhány másodpercre rá a kipattanó labdát már középre tette, az érkező Hegedűs azonban közelről Somogyiba bombázott. A 18. percben gyakorlatilag a semmiből szereztek vezetést a vendégek, egy felívelt szabadrúgás után ide-oda pattogott a labda, végül Horvát eszmélt a leggyorsabban, aki a bal alsóba lőtt a tömegből (0-1). A gól után is mi maradtunk aktívabbak, Kéri fejesét Somogyi tolta ki, majd egy szöglet után Szalai bólintott fölé, majd Grünvald és Tamaskó is átlövéssel próbálkozott. A 41. percben újra nem volt szerencsénk, Hegedűs lövésébe egy védő ért bele, majd a labda centikkel pattant mellé.

A második félidőt Hegedűs lövése, majd Kéri nagy sansza vezette fel, Somogyi ejtette ki a labdát, játékosunk azonban ballal a kapu fölé lőtt. A 62. percben a kecskeméti dominancia ellenére újabb vendég gól született, ezúttal egy balról beívelt labda után alakult ki tömegjelenet, a nevető sokadik ismét Horvát volt, aki közelről a hálóba talált (0-2). Az utolsó 20 percben szinte ki sem nagyon jött kapuja elől a Kozármisleny, de ezen a napon semmi sem akart nekünk összejönni a kapu előtt. Babolek kétszer is helyzetbe került, de Somogyi mindkét lövését kitolta, a másodikat a kapufára, majd Grünvald sem tudott betalálni 16-ról a 79. percben. A 84. percben megint Somogyi parádézott, Hegedűs célozta meg a bal felsőt, de erre is odaért a kapus. A 91. percben a csereként beálló Vágó tudott szépíteni, az ő lövése már utat talált a jobb alsóba (1-2). A végén még Patvaros előtt adódott sansz egy szabadrúgás formájában, de Somogyi ezt megfogta, így az eredmény már nem változott.

KTE HUFBAU – Kozármisleny FC 1-2 (0-1)

NBIII. közép csoport, 14. forduló

KTE: Mészáros – Tamaskó (Fehér 59.), Asztalos, Urbán, Grünvald – Hirman (Vágó 78.), Szalai G. – Kéri, Hegedűs, Patvaros – Barna (Babolek 68.).

KFC: Somogyi – Horvát (Kónya 81.), Kocsis, Berdó, Füredi, Turi – Fenyvesi, Rácz, Márkvárt (Dalipi 66.) – Csernik (Győrfi 88.), Jelena.

Gól: Vágó (91.) ill. Horvát (18., 62.)

Sárga lap: Patvaros, Farkas ill. Márkvárt, Rácz, Turi

Edzői értékelés hamarosan.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók