A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Mindkét lehetséges ellenfelünk vezeti saját ligáját

Az Európa-konferencialiga 2. selejtező körében a lett FC Riga és az izlandi Víkingur Reykjavík párharc győztesével találkozhatunk majd. A sorsolás után gyorsan összeszedtük, mit érdemes előre tudni lehetséges ellenfeleinkről.

Rövid, de dicső rigai múlt és jelen

Az FC Rigát mai formájában 2014-ben alapították, 2016-ban pedig már fel is jutott a lett élvonalba, a Virsligába. Azóta háromszor nyerte meg a bajnoki címet a klub, egyszer pedig a kupát is a magasba emelhette. Mivel a lett bajnokság tavaszi-őszi rendszerben zajlik, jelenleg is zajlanak a 2023-as esztendő küzdelmei, az FC Riga pedig szoros csatában, egy ponttal vezeti a tabellát.

A klubot a 43 éves horvát-német szakember, Tomislav Stipic irányítja, kerete pedig tele van légiósokkal, főleg brazil, afrikai és dél-szláv játékosok alkotják a keret gerincét, a hazai játékosok pedig a válogatottban is szép számmal szerepelnek, összesen öten, de kongói és finn válogatottjuk is akad. A keret összértékét 12.6 millió euróra becsülik.

A Riga a nemzetközi porondon már 27 mérkőzést játszott, a Bajnokok Ligájában három döntetlen és két vereség, az Európa Ligában négy-négy győzelem és vereség mellett kettő döntetlen, míg az EKL-ben hét siker és három vereség mellett kettő döntetlen a mérlegük. Tavaly a portugál Gil Vicente búcsúztatta őket, de szlovák riválist is kiejtettek például.

Egyre sikeresebb a Víkingur

A Víkingur Reykjavík 115 éves múltra tekint vissza, ezalatt hat alkalommal volt bajnok, illetve négyszer kupagyőztes. A bajnoki címet 2021-ben, a kupát tavaly hódította el legutóbb, a szintén tavaszi-őszi rendszerű izlandi ligában. A jelenleg futó bajnokságot vezetik, előnyük öt pont.

Keretük a hazai játékosokra épül, csupán néhány légiósuk van, jellemzően Dániából, Feröerről, vagy éppen Svédországból. Keretükben három izlandi és egy feröeri válogatott is szerepel. Vezetőedzőjük is izlandi nem meglepő módon, Arnar Gunnlaugsson 2019 óta irányítja a csapatot. A keret összértéke 2.49 millió euró.

A nemzetközi porondon már 1972-ben bemutatkoztak, majd a 80-as években háromszor, a 90-es években egyszer léphettek oda ki. Sok sikerélményük nem volt, minden párharcot oda-vissza elveszítettek, egyszer éppen a Rába ETO ellen. Első döntetlenük a szlovén Koper ellen született meg a 2015/2016-os EL-selejtezőben, de akkor is kiestek. 2020 óta viszont harmadjára léphetnek már ki a nemzetközi porondra, a 2022/2023-as idényben mindkét kört sikerrel vették az előselejtezőben, majd a svéd Malmö ellen is csak 6-5-ös összesítéssel maradtak alul a Bajnokok Ligájában. Az EKL-ben aztán újabb párharcot nyertek walesi riválisuk ellen, végül a Lech Poznan állította meg őket 4-2-vel.

Az első kör párharcait július 13-án és 20-án bonyolítják le, ezt követően derül fény, kivel találkozhatunk a második fordulóban. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók