A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Mindkét vezetőedző bizakodó

Vasárnap egy hamisítatlan Kecskemét – Szeged párharcra kerül sor, a KTE ellenfele a tavalyi 5. helyezett, a nem oly rég még NBII-ben is szereplő SZEOL SC lesz. A megyeszékhelyek rangadója előtt a vezetőedzőket kérdeztük, mindkét tréner bízik saját csapatában.

Siha Zsolt (SZEOL SC):

„Nem fedné a valóságot, ha azt mondanám, hogy ugyanúgy készülünk erre a meccsre is, ahogy az összes többire. Ez mégiscsak egy rangadó lesz, tudjuk hová megyünk és ki ellen játszunk majd. Ez a felfokozottabb hangulat érezhető nálunk is. Nehéz meccsre számítok, mert a KTE sokkal jobb csapat a jelenlegi helyezésénél, tisztában vagyunk az erejükkel. Nekünk azonban pont, vagy pontok megszerzése a célunk, nem nagyon van itt már időnk javítgatni, otthon több értékes pontot is elszórtunk. A tavalyi és idei szereplésünk egyelőre hasonló, akkor vezettük is ebben az időszakban a bajnokságot, viszont játékban szerintem jobbak lettünk mostanra. A tavalyi 5. helynél szeretnénk előrébb lépni, de éppen a dobogóról lecsúszni senki sem szeret. Meglátjuk, mire leszünk képesek, a vasárnapi meccs is egy fontos állomás céljaink elérésben.”

Szabó Tibor (KTE):

„Bízom benne, hogy sok szurkoló támogat majd minket, két tradicionális csapat csatája lesz a vasárnapi. Nagy szükségünk lenne a győzelemre, szeretnénk itthon tartani a három pontot. A SZEOL egy masszív és rutinos csapat, évek óta együtt van a keretük, nehéz dolgunk lesz. Balog Marci hiányozni fog, de ennek ellenére is támadószellemben, győzelemre játszva szeretnénk pályára lépni. Örülök, hogy Kitl Zoli újra keretben lehet, illetve Terbe Boti felépülése is szépen halad. A bajnokság középső harmadában tudni lehetett, hogy folyamatosan élcsapatokkal találkozunk majd, nagyon kiegyensúlyozott a bajnokság, de a hazai pálya előnyét szeretnénk kihasználni.”

 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók