A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Módosul a versenynaptár

Az MLSZ Versenybizottsága a magyar válogatott Európa-bajnokságra történő felkészülését segítve, módosította a tavaszi szezon versenynaptárát. Ennek értelmében egy héttel korábban ér véget az OTP Bank Liga.

A tavaszi szezon eredetileg február 3-tól május 25-ig tartott volna, azonban a magyar válogatott edzőtáborára tekintettel, egy héttel lerövidítették ezt az időszakot. A tavaszi szezonban így annyi változás történt, hogy rögtön februárban három mérkőzéssel kezdenek a csapatok, a 19. forduló hétközi lesz. Ezt követően rendes mederben folytatódnak majd az NB I. küzdelmei, heti egy mérkőzéssel, egészen május 18-ig. 

A tavaszi szezon tervezete már elérhető az adatbankban, a végleges időpontokat a szokásos menet szerint, a televízióval egyeztetve tűzik majd ki az adott fordulókban.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók