A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Működött a taktikánk Újpesten

Az Újpesten aratott 3-0-os siker után játékosaink is értékelték a sikert, abban Pálinkás Gergő és Horváth Krisztofer is egyetértett, hogy bejött az, amire egész héten készültek.

Pálinkás Gergő először duplázott az élvonalban, így első NB I-es idényében már összesen 6 találatnál jár.

– Úgy gondolom, hogy a szakmai stáb nagyon jól felkészített minket erre a mérkőzésre. Tudtuk, hogy az Újpest átmenetekben nagyon erős, ezért a védekezésre próbáltunk nagy hangsúlyt fektetni. Arra is készültünk, hogy a saját átmeneteinkből lehet veszély, ez be is jött. Arra számítottunk, hogy az Újpest nagyon ránk fog jönni az elején, de meglesznek a lehetőségeink is, amivel élnünk kell. Nem nyerni járt ide a KTE, éppen ezért is tettük nagyon oda magunkat, ennek meglett az eredménye. Voltak nehézségeink az év során, így sérülések, távozók, de a vége azt gondolom, egész jól sikerült a bajnokságnak. Az igazat megvallva, szerettem volna már duplázni, örülök, hogy ez most összejött. Még fel kell ezt fognom, de ez az idény számomra felfoghatatlan még – értékelt Pálinkás Gergő a Sportalnak

Horváth Krisztofer szerint bejött az, amit egész héten gyakoroltak, illetve kérdésre válaszolva azt is hozzátette, reméli meggyőzte Marco Rossi szövetségi kapitányt a keddi kerethirdetés előtt.

– Úgy jöttünk Újpestre, hogy mindenképpen nyerni szeretnénk, hiszen a klub történetében ez eddig csak egyszer sikerült. Felkészültünk az Újpestből, nem gondoltuk volna, hogy ez lesz a vége, de annál jobban örülünk neki. A kontrajátékunk és a pontos befejezések kellettek, illetve a védekezés, ezt gyakoroltuk egész héten. Remélem, hogy meg tudtam győzni a kapitányt, kedden majd kiderül, elégedett volt-e velem – mondat az M4 kamerái előtt Horváth Krisztofer.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók