A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Múltidéző: Imponáló mérleg a HFC-vel szemben

Vasárnap 16:00-kor a Hódmezővásárhely vendége lesz a Kecskeméti TE, ennek apropóján kicsit visszatekintettünk a két csapat közös múltjára.

A 2000-es években többször is találkoztak a csapatok a harmadosztályban, ez elsősorban annak köszönhető, hogy a HFC egy hosszabb negyedosztályú böjt után 2005-ben feljutott, a KTE pedig az NBI-es tagság megszerzése után tartalékcsapatot indított 2008-ban. Mindkét klub az NBIII. Alföld csoportjába kapott besorolást, ahol öt szezonon keresztül rendre találkoztak is, majd a harmadosztály három csoportra szűkítésével a HFC és a KTE II. is kiesett, előbbi két megye I-es esztendőt követően jutott vissza a közép csoportba, ahol azóta is szerepelnek, még ha nyáron csak a visszalépések miatt is őrizték meg tagságukat.

Az NBIII-as mérleg egyértelmű kecskeméti fölényt mutat, 7 lila-fehér siker mellett kétszer döntetlen, egyszer pedig vásárhelyi siker született. Nem volt ritka a két klub csatája során a gólzápor sem, átlagban 3,3 gól született ezeken a találkozókon, csupán a két döntetlen zárult gól nélkül. A HFC pontszerzései közül kettőnek éppen otthon örülhetett, 2011-ben tudtak egyedül nyerni, illetve 2012-ben még összejött egy döntetlen is.

Megye I-es szereplésünk során edzőmeccseken négyszer is találkoztunk velük, itthon egy győzelem, illetve egy vereség a mérlegünk, míg idegenben előbb 4-0-ra, majd 4-1-re nyertünk a közelmúltban.

Bajnoki múlt:

2008/2009: HFC – KTE II. 2-3; KTE II. – HFC 1-0

2009/2010: HFC – KTE II. 2-4; KTE II. – HFC 3-2

2010/2011: KTE II. – HFC 2-1; HFC – KTE II. 3-1

2011/2012: HFC – KTE II. 1-3; KTE II. – HFC 0-0

2012/2013: HFC – KTE II. 0-0; KTE II. – HFC 4-1

Edzőmeccsek:

2016: Kecskemét – HFC 1-3

2017: HFC – Kecskemét 0-4

2017: Kecskemét – HFC 2-1

2018: HFC – Kecskemét 1-4

 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók