A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Múltidéző: Van mit javítani a hazai mérlegen a pécsiek ellen

A KTE és a PMFC a múltban rendre nagyon kiegyenlített csatákat vívott, érdekesség, hogy az NBI-ben rendre vendégként remekelt egymás ellen a két klub. Főleg emiatt is lenne mit törlesztenünk a pécsieknek, hiszen az utóbbi négy fellépésükből hármat is megnyertek a Széktóiban.

Keckemét - Pécs párharc az NBI/B-ben 2003-ban (fotó: Petőfi Népe)

A múltban nem kevesebb, mint tizenhat küzdelem fejeződött be a két klubcsapat között, amiből nyolcat az NB I-ben, hetet a másodosztályban, egyet pedig legutoljára a harmadik vonalban vívtak meg egymással a felek. Az összesített mérleg kiegyenlített, hiszen ezeken a találkozókon hatszor a pécsiek nyertek, négy ízben megosztoztak a pontokon a csapatok, hat esetben mi örülhettünk.

Idegenben főleg az élvonalbeli mérlegünkre lehetünk büszkék, két döntetlen mellett kétszer is nyerni tudtunk Pécsen, ám hazai pályán már közel sem ment ennyire, három vereség után 2015-ben tartottuk itthon először a pontokat. A teljes hazai mérleget nézve, az első meccsre 1997-ben került sor a másodosztályban, s a lefújást követően 1-0-os hazai sikert mutatott az eredményjelző. Egy esztendővel később viszont 4-0-ra a baranyaiak nyertek, míg 1999-ben 2-0-os, 2003-ban pedig 5-2-es kecskeméti diadallal zárult a szintén NB I/B-s találkozó.

Balog Marcell 2012-ban ott volt a PMFC elleni hazai meccsen

Ezt követően a 2011/12-es NB I-ben szezonban íródott tovább a két csapat közös históriája. A 2012-ben a Széktói Stadionban pályára lépő piros-feketék 2-1-re nyerni tudtak, majd 2013-ban 2-0-os pécsi siker született, mígnem pár hónappal később, de már egy újabb szezonban 2-0-os hazai vezetést megfordítva 5-2-es diadalt arattak a mecsekaljaiak. A mindmáig utolsó, 2015-ös kecskeméti meccset viszont mi nyertük meg 1-0-ra.

Tavaly ősszel nem bírtak egymással a felek, Pécsen 2-2-es döntetlen született.

Szerző: Nyitray András (forrás: pmfc.hu)

Média partnerek
Támogatók