A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Nagy árat fizettünk Debrecenben a kihagyott helyzetekért

Az OTP Bank Liga 28. fordulójában a Nagyerdei Stadionban a Debreceni VSC vendége volt a Kecskeméti TE. Sok helyzetet dolgozott ki a második félidőben csapatunk, de ezek rendre kimaradtak, így egy büntető döntött a hazaiak javára.

Szabó István vegyes érzésekkel várhatta a találkozót, hiszen eltiltás miatt Májer, Varga és Vágó sem volt bevethető, Helmich Pál pedig a mérkőzés reggelére lázasodott be, így hiába kezdett volna, végül keretbe sem került. Helyét Zsótér vette át, illetve Szűcs Kornél is újra kezdett, míg Banó-Szabó és Nikitscher a padra kerülhetett már. Kersák Roland első NB I-es meccsén védett.

A Debrecen hazai pályán azonnal próbált fölényt kialakítani, az első helyzetre nyolc percet kellett várni. Ekkor Dzsuzsák fejelhetett 11 méterről, de Kersák a levegőben úszva megfogta a kapu bal oldalába tartó labdát. A folytatásban pontrúgásokkal próbálkozott a DVSC, de ezekből igazán komoly veszély nem alakult ki. A 22. percben Lukács húzott el a bal oldalon, betört a tizenhatoson belülre, lapos beadását azonban kivágták Pálinkás elől. A 27. percben Horváth fordult kapura a tizenhatos jobb csücskétől, ballal tekert, de fölé ment. A 32. percben egy lecsorgó labdát Ojedrian tűzött rá éles szögből, de nem talált kaput, két perccel később aztán 19 méterről Bódi sem. A 37. percben Nagy és Bódi találkozott a tizenhatoson belül, a játékvezető elsőre büntetőt adott, de videózás után ezt visszavonta. A hosszabbítás utolsó percében még Dzsudzsák tüzelt messziről, Kersák bravúrral ütötte ki a labdát.

Fordulás után átvettük a kezdeményezést, az 56. percben Zsótér közel járt a gólhoz, jobbal tüzelt 18 méterről, Megyeri kitolta a bal alsóból. A 61. percben szép kontrát vezettünk, Banó-Szabó indította el Horváthot, aki a védő mellől a bal alsót célozta, Megyeri ezt is kipiszkálta. A 64. percben Lukács kapott váratlan helyről labdát, ziccerbe került, de Megyeri ezt is bravúrral hárította. A szöglet után Belényesi fejelte fel a labdát, majd a kapu torkából Katona fejese a védőről pattant fölé. A kihagyott helyzetekért nagy árat fizettünk, egy szöglet után Belényesi találta el Dreskovic fejét, amiért büntetőt adott a játékvezető videózás után, ezt Dzsudzsák a bal alsóba lőtte (1-0). A hajrában mentünk az egyenlítésért, a 83. percben Horváth éles oldalszabadrúgását fejelték ki a rövid sarokról. A végén már szinte mindenki felment támadni, jöttek az ívelések is, de a 92. percben kimaradt a pontot érő labda is, Lukács nagy ziccerben a jobb alsó mellé passzolt.

Debreceni VSC – Kecskeméti TE 1-0 (0-0)

Debrecen, 5244 néző. V: Karakó (Vígh-Tarsonyi, Becséri)

DVSC: Megyeri – Baranyai, Dreskovic, Lagator, Ferenczi – Ojediran (Manrique 62.), Dzsudzsák (Romancsuk 85.), Szuhodovszki (Loncar 62.) – Vajda (Szécsi 76.), Bárány, Bódi (Kocsis 62.). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic

KTE: Kersák – Kersák – Nagy O. (Szabó A. 46.), Szűcs K., Belényesi, Katona L., Zeke (Leoni 82.) – Meszhi (Derekas 70.), Horváth K., Zsótér (Nikitscher 70.)– Lukács, Pálinkás (Banó-Szabó 59.). Vezetőedző: Szabó István

Gól: Dzsudzsák (69. - büntető)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók