A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Nagy csata várható a pontokért Pécsen

A KTE HUFBAU a Merkantil Bank Liga 29. fordulójában a Pécsi MFC vendége lesz hétfő este 20:00-kor. A két élvonalbeli múlttal rendelkező klub csatája igazán pikánsnak tűnik, hiszen ősszel is nagyon szoros mérkőzést vívtak egymással.

A PMFC tavalyi szereplése sok szempontból hasonlít a miénkre, hiszen újoncként egészen a 4. helyig vitte a lendület a pécsieket. Bár ősszel beragadtak, a tavaszi szezonra kiegyenesedni látszanak, egyre inkább olyan eredmények jellemzik Vas László együttesét, ami a feljutás után. Komoly csapatok is nagy pofonba szaladtak bele otthonukban, elég csak a DVTK elleni 3-0-os sikert kiemelni ezek közül. Védekezésük különösen stabil, ritkán kapnak egynél több gólt, legutóbb Siófokon értek el 0-0-os döntetlent, mely után 8. helyen állnak.

Szabó István sem lehet persze elégedetlen csapatával, hiszen egy hét leforgása alatt újabb hét pontot gyűjtött be a társaság, köztük két idegenbeli sikerrel, aminek köszönhetően a dobogó harmadik fokáról várhatta a fordulót a társaság. Ahogy ellenfelünk, úgy mi is egy Szolnok elleni 0-0-os döntetlen után készülünk a nehéz idegenbeli túrára. Legutóbb kecskeméti siker született a párosításban, Tóth Barna korai góljával 1-0-ra nyertünk ősszel hazai pályán.

Vas László, a PMFC vezetőedzője: – A Siófokhoz hasonlóan számomra a Kecskemét jelenti az üde színfoltot az NB II-ben. Nem csak bátran és stílusosan, hanem eredményesen is futballoznak. Kecskeméten egy végletekig kiélezett mérkőzésen maradtunk alul. Hazai pályán, saját közönségünk előtt célunk itthon tartani a három pontot. Szurkolói szempontból is egy érdekes mérkőzésre van kilátás.

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – Az őszihez hasonló mérkőzésre számítok. Évek óta tudatos és jó munka folyik Pécsen kollégám irányításával, játékuk dinamikus, a letámadásra épül. Nem véletlen, hogy a Diósgyőrt is magabiztosan verték meg. A Pécsnek van egy sajátos stílusa, amit minden mérkőzésen rá akar erőltetni az ellenfélre. Arra számítok most is, hogy az első perctől kezdve nyomás alá akarnak majd minket helyezni, hiszen függetlenül attól, hogy kivel játszottak, mindig erre törekedtek. Nagy hangsúlyt fektetnek a pontrúgásokra, nagy bedobásokra, rendkívül jól is csinálják ezeket. Egész héten ennek szellemében készültünk a Pécsre, amennyiben hatástalanítani tudjuk erősségeiket, akkor tudunk jó eredménnyel távozni.

Szurkolói információk

A hazai klub tájékoztatása szerint a belépők egységesen 1000 forintért vásárolhatóak meg, mg a 14 éven aluliak és a 65 év felettieknek nem kell fizetniük, csupán regisztrációs jegyet kérniük a pénztárban. A vendég (7-es) pénztár a Szigeti útról közelíthető meg, parkolni a környező utcákban van lehetőség. A pénztárak 18:00-kor nyitnak.

A stadion címe: 7633 Pécs, Stadion utca 2.

Közvetítés

A mérkőzést az M4 Sport közvetíti, emellett a KTE Twitter oldalán és a Nemzeti Sport Online felületén is szöveges eseménykövetésre kerül sor.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók