A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Nagy István érkezik Ajkáról

Megvan a KTE HUFBAU második téli érkezője is, Nagy István személyében az NBII-es Ajkától érkezik hozzánk komoly rutinnal felvértezett támadó középpályás.

A 34 esztendős játékos szülővárosában, Dunaújvárosban kezdett el futballozni, ahol gyorsan alapember lett, az NBIII-ban és az NBII-ben is gólerős játékkal hívta fel magára a figyelmet. Az NBI-es Paks le is igazolta, ahol három év alatt 26 mérkőzésen 2 gólig és 3 gólpasszig jutott az élvonalban. Egy rövid siófoki kitérővel ezt követően Szolnokra vezetett az útja, ahol nagyon eredményes négy évet töltött el: 87 NBII-es bajnokin 27 alkalommal talált a kapuba, emellett 19 gólpasszt is kiosztott. 2016-ban igazolt Békéscsabára, ahol két évet futballozott, mérlege 63 meccsen 14 gól és 10 gólpassz volt. A 2018/2019-es idényt Dorogon és Mosonmagyaróváron töltötte – 4 gólt szerzett – majd az utóbbi másfél évben Ajkán játszott, 29 bajnokin 4 gólt és 2 előkészítést jegyezve.

Nagy István rutinjával és a kapu előtti hatékonyságával rengeteget segíthet klubunknak a feljutásért vívott harcban, célja természetesen az, hogy tevékeny részese legyen a kecskeméti sikereknek:

„Egy olyan klubhoz szerettem volna kerülni, ahol komoly célok vannak, azok után, hogy Ajkán kevesebb lehetőséget kaptam annál, mint amit szerettem volna. Úgy gondolom, hogy jó helyre kerültem, Kecskeméten egyértelműen cél az NBII, amihez minden adott is” – mondta bemutatkozásként új játékosunk.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók