A KTE HUFBAU hétfő este 20:00-kor a Szeged elleni rangadóval folytatja szereplését a Merkantil Bank Ligában. Középpályásunk, Nagy Krisztián elmondta, jelenleg csak és kizárólag a rangadóval szabad foglalkozni.
– Szenzációs feltámadás után sikerült nyernetek a III. Kerület otthonában, milyen volt ezt átélni?
– Nem volt igazán benne, hogy a Kerület gólt fog lőni, de aztán mégis találtak egyet. A mentális erőnket mutatja, hogy sokadik alkalommal fordítottunk a szezonban hátrányból. Látványos volt persze a módja, ahogy Siófokon is, de összesen nyolc olyan meccsünk volt a bajnokságban, amikor minimum döntetlenre tudtunk visszajönni és pontot, vagy pontokat szerezni. Ez betudható annak, hogy folyamatosan igyekszünk betartani a taktikai utasításokat, illetve fejben is erős játékosok alkotják a csapatot. Nagy élmény azonban természetesen így nyerni.
– Nyolc mérkőzés óta veretlen a csapat, minek köszönhető az újabb hosszú széria?
– Titok nincs. Ugyanúgy csináltuk a dolgunkat akkor is, amikor kikapunk háromszor, és most is, amikor nyolc meccs óta veretlenek vagyunk. A kemény munkában hiszünk, és ez a sorozat is azt mutatja, hogy ez egyre inkább beérik, egyre inkább kiegyenesedünk. Bízunk benne, hogy a sérültek közül is lesznek még visszatérőink, és még erősebben mehetünk neki a hajrának.
– Már a második helyen áll a csapat, hogyan vágtok neki a hajrának?
– Ez mindenki előtt egy lehetőség, így is fogjuk fel. Meggyőződésem, hogy azért szerepelünk ilyen jól, mert együtt tudunk ilyen jó teljesítményt nyújtani, nem az egyének határozzák meg a sikerességünket. Ezen az úton haladva akár hatalmas sikert is elérhetünk a szezon végén, ami mindannyiunk karrierjében egy óriási dolog lenne.
– Szabó Alex és Hadaró Valentin oldalán már megéltél egy kísértetiesen hasonló helyzetet, amikor 2019-ben a Kaposvárral szintén újoncként jutottak fel végül az NBI-be. Előjönnek mostanság azok az emlékek?
– Igen, természetesen egyre többször, ráadásul majdnem hasonló volt a sorsolásunk a hajrában. Most még talán jobban is állunk, mint akkor, de ezzel nem szabad foglalkozni. Jelenleg csak a Szeged elleni meccs számít, csak erre szabad koncentrálni. Meg akarjuk nyerni ezt a rangadót.
– Milyen derbire számítasz?
– Párharcokban erős a Szeged, rengeteget tudnak futni és jó erőben vannak. Stabil védekezésből nagyon jól mennek át támadásba. Nagyon nehéz mérkőzés lesz, nem a véletlen műve egyik csapat helyezése sem. Bízom benne, hogy a közönség is átsegít minket a nehezebb periódusokon.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu