A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Nagy Krisztián lett a soroksári meccs legjobbja

Győzelemmel kezdte csapatunk a tavaszi szezont Soroksáron, és ahogy azt ősszel már megszokhatták drukkereink, ezúttal is az InStat adatokra támaszkodva választottuk meg a mérkőzés legjobbját.

Az elemzők Nagy Krisztiánt (262-es index) látták a legjobbnak a Soroksár ellen, nem is véletlenül, hiszen egy-egy gólt és egy gólpasszt is elkönyvelhetett. Középpályásunk emellett passzai 85 százalékát pontosan játszotta meg, míg párharcai közel 60 százalékát megnyerte.

A második helyen Belényesi Csaba zárt (256), aki szintén gólig és gólpasszig jutott védő létére. Játékosunk emellett párharcai 60 százalékát hozta, míg 80 százalékos pontossággal passzolt. A dobogóra még Szabó Alex állhatott fel (246), aki nem ismert elvesztett labdát, 78 százalékban sikerrel vívta már párharcait. Kevéssel maradt le tőle Lukács Dániel (244), aki zsinórban harmadik bajnokiján talált be.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók