A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Nagy Krisztián: Sokat tudunk előre lépni

Középpályásunk hosszabb kihagyás után a Békéscsaba elleni edzőmeccsen újra pályára léphetett, ami számára hatalmas öröm volt. Az edzőtáborban sem lesz kevesebb a munka, de ez szerinte alapfeltétele annak, hogy sikeresek legyenek.

Hosszabb kihagyás után térhettél vissza az első nyári edzőmeccsen, milyen volt újra pályán lenni?

Nagyon örültem már annak is, hogy el tudtam kezdeni a csapattal a felkészülést, és nem kellett egyetlen edzést sem kihagynom. Boldog vagyok, hogy végre újra meccset játszhattam, hiszen szeretnék idén is meghatározó tagja lenni a csapatnak. Ez nem megy úgy, ha ki kell hagynom a munka egy részét, csak akkor sikerülhet, ha jól teljesítek minden meccsen.

Miként értékelnéd a 3-2-es sikerrel záruló találkozót?

Ebben a periódusban megfelelt ez az edzőmeccs az elvárásoknak. Mindenki 45 perces terhelést kapott, amit mutattunk, az is rendben volt. Én két hónapja nem tudtam meccset játszani, így nekem különösen fontos volt, hogy végre pályára léphettem.

Milyen tapasztalataid vannak a felkészülésről, mit adhat ez hozzá az edzőtábor?

A tapasztalat az, hogy eleve egy nagyon fárasztó két héten vagyunk túl. Kemények az edzések, de ez persze alapfeltétele annak, hogy később sikeresek legyünk. Az edzőtáborban sem vár ránk kevesebb munka, viszont több csapatépítő programunk is van ilyenkor, ami kifejezetten hasznos. Lesz két edzőmeccsünk is, így véleményem szerint az erőnlét, illetve a csapategység szempontjából is sokat tudunk majd előre lépni.

Tavaly 16 érkezője volt a keretnek, idén adott volt egy stabil mag. Mennyire sikerül újra csapattá formálódni az érkezőkkel?

Számunkra ismerős arcok is érkeztek, ami megkönnyíti ezt a folyamatot, persze már külföldi játékosok is lehetnek a keretben, így az angol nyelvtudást is újra elő kell vennünk adott esetben. Ezzel viszont semmi probléma nincs, mert itt egy olyan társaság alakult ki Kecskeméten, mely befogadó, nagyon könnyű beilleszkednie bárkinek. Jól haladunk ezen a téren is.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók