A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Nagyon sűrű lesz a felkészülés második hete

A felkészülés második hetébe lép csapatunk hétfőn, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, a terhelés a nyár első felében még igen nagy lesz továbbra is a játékosoknak. A kemény edzések után egy felkészülési találkozó is lesz már, majd útnak indul a gárda Szlovéniába.

Az első héten összesen kilenc edzésen vettek részt a játékosok, még szombaton is foglalkozást tartott a szakmai stáb, csak vasárnap volt lehetőség pihenésre. A második hét még sűrűbb programmal folytatódik majd, hiszen a csütörtököt kivéve, minden nap két edzés lesz majd. A kemény hetet egy edzőmeccs foglalja keretbe szombaton, 11:00-kor az NB II-es Tiszakécskei LC vendégei leszünk.

Közös program így is marad még vasárnapra, hiszen útnak indul a szlovéniai edzőtáborba a csapat, szokás szerint egy hetet tölt Radenciben a gárda.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók