A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Nagyot küzdöttünk, de kiestünk

A KTE HUFBAU a MOL Magyar Kupa 5. fordulójában az NBI-es Budapest Honvédot fogadta szerda este. A lila-fehérek hatalmasat küzdöttek, sőt vezettek is, de végül 1-2-es vereséggel búcsúztak a sorozattól.

Hatalmas érdeklődés fogadta a találkozót, így a lehetőségekhez mérten teltház előtt is lépett pályára a KTE. A Honvéd birtokolta többet a labdát a meccs elején, a 12. percben egy kontrából helyzetbe is kerültek a vendégek, de Lukic passza utána Tamás a kapu fölé bombázott ballal. A 21. percben Kersák talált el rosszul egy passzt, de Lukic gyengén oldotta meg a lehetőséget, kapu mellé pattogott lövése. Egy perccel később már a Kecskemét került hatalmas helyzetbe, Szuhodovszki maradt ott az ötösön, de laposan lőtt, így Tujvel védeni tudott. A folytatásban kiegyenlített mezőnyharc alakult ki, de a szünet előtt Májer előtt nagy sansz adódott, néhány méterről fejelhette rá Machach beadását, azonban elpattogott a labda a jobb alsó mellett. A végén még Kersáknak kellett fognia Machach átlövését, ezt másodjára meg is tette.

Álomszerűen indult a második félidő hazai szempontból, ugyanis egy kifejelt beadást Belényesi szúrt rá kapásból 17 méterről, a labda a bal alsóban kötött ki (1-0). Gyorsan jöhetett volna a második kecskeméti gól, szép játék után Nagy került lövőhelyzetbe, de nem tudta már leszorítani a labdát. Éledezett ezután a Honvéd, cserékkel is frissített Nebojsa Vignjevic, ami bejött, ugyanis a 60. percben Nagy Dominik élesen belőtt labdáját Lukic csúsztatta a kapuba (1-1). Gyorsan jöhetett volna a hazai válasz, de Lukács 15 méterről a védővel szemben a bal felső mellé tekert. A folytatásban megint kiegyenlített lett a meccs, a 69. percben Szuhodovszki szabadrúgását Vágó fejelte fölé. A 76. percben Nagy Dominik startolt rá egy lapos indításra, Kersák is kimozdult, és elpöckölte a labdát, a játékvezető azonban úgy ítélte meg, hogy szabálytalan volt. A büntetőt Lukic lőtte a jobb alsóba (1-2). A KTE hatalmas elánnal ment neki a hajrának, a 80. percben Belényesi lefejelt labdáját Szalai lőtte rá, de Tujvel fölé pöckölte azt. A kinyíló hazai védelmet kontrákkal bontotta meg ezután a Kispest, de helyzeteik rendre kimaradtak. az utolsó lehetőség Tóth Barna előtt adódott, távoli lövését azonban kitolta Tujvel a 87. percben.

A KTE derekasan küzdött, azonban kupa álmok itt véget értek. Folytatás a bajnokságban február 14-én (hétfőn) 20 órakor a Diósgyőr elleni hazai rangadón.

KTE HUFBAU – Budapest Honvéd 1-2 (0-0)

Kecskemét, 2800 néző. V: Csonka B. (Horváth R., Szilágyi N.)

KTE: Kersák – Tóth D. (Buna 88.), Gál, Rjasko, Belényesi, Grünvald – Nagy K., Vágó, Szalai (Szabó A. 89.) – Szuhodovszki (Tóth B. 79.), Lukács D.

Honvéd: Tujvel – Lovric, Bardea, Baráth (Batik 69.), Tamás – Pantelic, Petrusenko (Nagy D. 58.), Machach (Gale 58.) – Májer (Zsótér 46.), Drazic, Lukic (Hidi 89.).

Gól: Belényesi (51.) ill. Lukic (60., 78.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók