A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

NBIII: A szezon összefoglalója tabellákkal

A bajnokság végéhez érkezve az értékelés ideje is eljött, első körben a számok, illetve a különböző tabellák alapján foglaljuk össze a 2018/2019-es szezont a közép csoportban. Ezúton is köszönet jár Mócsy Miklósnak, aki az „Nb3 foci” facebook csoportban tette közzé érdekes tabelláit.

A fő eseményeket már az utolsó forduló után is rögzíthettük, a Szeged-Grosics imponáló tavaszi teljesítményével feljutott az NBII-be, míg a Paks II., a Hódmezővásárhely és a Makó elbúcsúzott a harmadosztálytól. Bár tavaly feltöltéssel is megmenekültek csapatok, erre idén kevesebb esély mutatkozik, a 14 feljutni kívánó megyei bajnok közül 6 már biztosan NBIII-as, 8 csapat hétvégén kezdi meg az osztályozót.

A különböző részeredményeket, illetve időszakos teljesítményeket vizsgáló tabellák már jóval több érdekességet tartogatnak, például azt is, hogy egyes csapatok mennyit javítottak, vagy rontottak. Az őszi 16 meccs után tavasszal 14-et rendeztek, így is több csapat javítani tudott. A bajnoki cím szempontjából döntő volt, hogy a Szeged-Grosics 2 ponttal többet hozott, míg a Szentlőrinc 9 egységet rontott, ahogy a harmadik helyen álló SZEOL is. A legnagyobb fejlődésen az RKSK ment át, a fővárosiak 7 pont pluszban zártak. Fejlődött egyébként a KTE is, csapatunk a 16 mérkőzésen begyűjtött 17 pont után, tavasszal 14 meccsen 22-ig jutott.

A hazai formát tekintve a SZEOL volt otthon a legjobb csapat, de 10 meccset nyert a Szeged-Grosics is. Mögöttük a Szentlőrinc, majd az Iváncsa következik. A Fejér megyei együttesnek nagyon kellettek is az otthoni győzelmek, mert idegenben csupán a Makónál szerepeltek jobban. A KTE a 6. helyen végzett ezen a tabellán, csupán két mérkőzést veszítettünk el a Széktóiban. Az egyértelműen látszik, hogy idegenben ennél több kell, hiszen csak a 14. helyen végeztünk ebben az összevetésben.

Zárásként álljon itt még a szerzett, illetve a kapott gólok szerinti tabella, a KTE mindkét erősorrendben a középmezőnyben foglal helyet. Bár tavasszal kevesebb gólt szereztünk, jóval kevesebbet is kaptunk, ami pontokban is mérhető volt. 

Tabellák az MLSZ adatbankjában, illetve a Lila Köd facebook oldalán is találhatóak még a témában!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók