Vasárnap befejeződnek az NBIII. 2018/2019-es szezonjának idei küzdelmei, a mezőny a 16. fordulóval zárja az évet, mely tulajdonképpen már egy tavaszról előre hozott forduló. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szezonnyitók visszavágóira kerül sor.
A Szentlőrinc egy 12 meccses győzelmi sorozaton van túl, de első két meccsükön pont nélkül maradtak. A SZEOL számára nagyon fontos lenne egy újabb siker ellenük, hiszen amennyiben nyernek, úgy 4 pontra megközelítik az őszi bajnokot. Vélhetően a városi rivális sikeréért, vagy egy döntetlenért szorít a Szeged-Grosics is, hiszen amennyiben hozzák a papírformát Makón, akkor ők is könnyen lőtávolon belülre kerülhetnek a téli szünet előtt.
A Honvéd II. és a Dunaújváros a negyedik helyet csípheti el, de nevető harmadikként a Dabas is odaérhet akár. A Dunaújvárosnak az egyre jobb formába lendülő Pécset kéne legyűrnie idegenben, miközben a Honvéd az Iváncsát, a Dabas pedig a Paks II-t fogadja. A sok döntetlen a mieink mellett a Kozármislenynek is sokba került eddig, most Szekszárdon szeretnék szép sikerrel zárni az évet. Az alsóházban az RKSK – Hódmezővásárhely mérkőzés akár fel is kavarhatja a mezőny végét, éppen ezért lenne fontos nyernünk Dunaharasztiban a Taksony ellen.
A 16. forduló párosítása:
Szentlőrinc – SZEOL
Honvéd II. – Iváncsa
Makó – Szeged-Grosics
PMFC – Dunaújváros
Szekszárd – Kozármisleny
RKSK – Hódmezővásárhely
Taksony – Kecskeméti TE (helyszín: Dunaharaszti)
Dabas – Paks II.
Minden mérkőzést november 25-én (vasárnap) 13:00-kor rendeznek.
A Lila Köd által szervezett Tippverseny is utolsó fordulójához érkezett, az utolsó kör beharangozójában csütörtök 13:00-tól lehet leadni a tipposzlopokat.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu