NBIII: Dobogósok is összecsapnak szombaton

Az NBIII-ban a 10. fordulót rendezik, ezúttal szombaton. A KTE HUFBAU hazai pályán a Dunaújvárost fogadja majd, de lesznek ezen kívül is érdekes összecsapások.

Élre kívánkozik a PMFC – Iváncsa, hiszen az éllovas egy másik dobogóst fogad majd, s mivel egyikük mindenképpen pontokat veszít majd, a második Szentlőrinc Rákosmentén erősítheti meg, vagy éppen javíthatja jelenlegi helyét. A rossz passzban lévő Monor a nyeretlen Kelent fogadja, a szárnyaló Dabas a Honvéd II-vel csap össze az élboly mögött helyezkedők közül. Lesznek érdekes párharcok a középmezőnyben is, a Szabadkikötő és a DMTK kiesési rangadót vív egymással.

A 10. forduló programja:

PMFC – Iváncsa

Szabadkikötő – DMTK

Honvéd II. – Dabas

KTE HUFBAU – Dunaújváros

Monor – Kelen

Rákosmente – Szentlőrinc

Dabas-Gyón – Szekszárd

Taksony – Kozármisleny

Minden mérkőzés szombaton 14:30-kor kezdődik.

Szerző: Nyitray András