A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

NBIII: Féltávhoz érkezik a bajnokság

A harmadosztályban hivatalosan véget szombaton az őszi szezon, a bajnoki küzdelmek első fele véget ér. Nem fejeződik be azonban még a tétmeccsek sora, hiszen a tavaszi első fordulót még idén teljesítik a csapatok.

A Szentlőrinc könnyen folytathatja nagy menetelését, hiszen a zsinórban 12 győzelemnél tartó listavezető a Dabast fogadja hazai pályán. Fel kell kötnie azt a bizonyos ruhaneműt ennek tudatásban a Szeged-Grosicsnak, mely a negyedik helyen tanyázó Honvéd II. vendége lesz. Igaz ez már csak azért is, mert amennyiben botlanak, akkor a városi rivális SZEOL is beelőzheti őket egy Iváncsa elleni sikerrel.

Baranyában rangadót rendeznek, hiszen a PMFC vendége Kozármisleny lesz, előbbi tovább lépkedne felfelé, míg utóbbi korábbi pécsi játékosokkal közelítené a dobogót. A Dunaújváros a hazai pályán mindenkire veszélyes Makóhoz látogat, a Taksony a Paks II. legyőzésével tenné keretbe pozitív őszét, míg a Szekszárd a Hódmezővásárhely ellen szeretne újra nyerni.

A Kecskeméti TE a fővárosban lép pályára (Pesti út 86-88., Rákosmente Sportlétesítmény), ahol ismét egy hatpontos összecsapás következik, hiszen az RKSK-nak ugyanannyi pontja van, mint nekünk.

A 15. forduló programja:

SZEOL – Iváncsa

Taksony – Paks II.

Rákosmente KSK – Kecskeméti TE

Szekszárd – Hódmezővásárhely

PMFC – Kozármisleny

Makó – Dunaújváros

Honvéd II. – Szeged-Grosics

Szentlőrinc – Dabas

Ez a forduló rendhagyó lesz, hiszen ezúttal november 17-én, azaz szombaton rendezik a meccseket a válogatott Nemzetek Ligája összecsapása miatt. Minden mérkőzés 13:00-kor kezdődik!

A tippverseny sem ér véget a Lila Ködön, már le lehet adni a képzeletbeli szelvényeket a kte.taccs.hu oldalon!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók