A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

NBIII: Két veretlen csapat találkozik Pécsen

Az NBIII-ban már az 5. fordulót rendezik vasárnap, a közép csoportban ezúttal is lesznek pikáns párosítások. A KTE HUFBAU idegenben, Csepelen lép pályára a Honvéd II. vendégeként.

A forduló párosításai közül a PMFC – RKSK találkozót mindenképpen ki kell emelni, hiszen két veretlen együttes találkozik, a hazaiak még pontot sem veszítettek. Érdekes rangadó lehet még a pontok alapján a Szabadkikötő – Monor csata is, hiszen mindkét együttes a mezőny elejéhez tartozik jelenleg, de a harmadik Iváncsa, illetve a negyedik Szentlőrinc csatája sem tűnik rossz összecsapásnak. Az alsóházban a DMTK és a Dabas-Gyón egymás ellenében szerezné meg első sikerét, míg a Dunaújváros a Kozármisleny ellen lábalna ki a gödörből. A sereghajtó Kelen a jó formában lévő Szekszárdot állítaná meg, míg a Dabas és a Taksony a középmezőnyben küzdhet egymással.

Az 5. forduló programja:

Dabas – Taksony

Dunaharaszti – Dabas-Gyón

PMFC – RKSK

Szabadkikötő – Monor

Honvéd II. – KTE HUFBAU

Kelen – Szekszárd

Iváncsa – Szentlőrinc

Dunaújváros – Kozármisleny

A dunaújvárosi mérkőzés kivételével (18:00), minden pályán 16:00-kor indul útjára a labda. A Lila Köd tippversenye ITT érhető el!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók