A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

NBIII: Ki állítja meg a Szentlőrincet?

Az NBIII. közép csoportjában a 12. fordulót rendezik már vasárnap, ez a kör is rengeteg érdekes párharcot tartogat. A bajnokság „szuperrangadójára” is sor kerül a formákat nézve, de az alsóházban is fontos összecsapások következnek.

A Szentlőrinc ellenállhatatlan formájáról már hetek óta beszélnek, jelenleg 9 győzelemnél tart zsinórban a tabella éllovasa. Ha valaki, hát akkor a Szeged-Grosics állíthatja meg őket a legnagyobb eséllyel, akik szintén el tudtak lépni a mezőnytől, egy sikerrel ráadásul előzhetnének is.

A Kozármisleny és a SZEOL a dobogós helyekért lehet harcban, a szegedieknek különösen fontos lenne a győzelem, mert most biztosan tudnának zárkózni, szerencsés esetben akár mindkét éllovasra. Ugyanez igaz a Dunaújvárosra is, mely a kétarcú Iváncsát fogadja.

A KTE – Makó és a Dabas – Szekszárd párharc középcsapatok fontos csatája lesz, az alsóházban a Paks II. – PMFC ütközet tűnik pikánsnak. A Hódmezővásárhely a Honvéd II. ellen üldözheti tovább első győzelmét, a Taksony az RKSK legyőzésével továbbra is a dobogósokra tapadhatna.

A 12. forduló párosítása (10.28., vasárnap):

Szeged-Grosics – Szentlőrinc

Kozármisleny – SZEOL

Hódmezővásárhely – Bp. Honvéd II.

Kecskeméti TE – Makó

Paks II. – Pécs

Dabas – Szekszárd

Taksony – Rákosmente

Dunaújváros – Iváncsa

Minden meccs 13:30-kor kezdődik, kivéve a Dunaújváros – Iváncsa találkozót (18:00).

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók