Az NBIII. 27. fordulójában több fronton is eldőlhetett volna a bajnokság, de végül meglepő eredmények is születtek. Ez egyben azt is jelenti, hogy sem a bajnoki címért folyó csata, sem a kiesés nem dőlt még el teljesen.
A KTE Makón nyert
Jegyezzük meg gyorsan, inkább csak a matematikáról van szó, hiszen a feszült hajrát hozó Szentlőrinc – Szeged-Grosics pontosztozkodása is erősen kedvez a vendégeknek, ezzel együtt is 5 pont az előnyük az üldözővel szemben, ahogy a Kozármislenyt legyőző SZEOL ellenében is. A Dunaújváros gyakorlatilag biztosan lecsúszott a dobogóról az Iváncsa elleni döntetlennel, a Rákosmente Taksony elleni sikerével erősítette meg helyét a középmezőnyben. Érezhető volt, hogy a kiesőzónában is az életben maradás a tét, nem kis meglepetésre a Hódmezővásárhely le is győzte idegenben a Honvédot, a Szekszárd is sokáig vezetett a Dabas ellen, ám végül be kellett érniük az egy ponttal. A PMFC és a Paks II. nem bírt egymással, a KTE Makón gyűjtött be nagyon fontos pontokat.
Sikerünk egyben azt is jelenti, hogy biztosan nem fogunk kiesőhelyen zárni a csoportban, hiszen a 14. Paks már nem előzhet meg minket. Kiesik ugyanakkor a legrosszabb 13. helyezett is, de erre már minimális az esély. Jelenleg keleten a 26 pontos Tállya van a vonal alatt, de ebből a csoportból a sorsolás és a megszerezhető pontok alapján már nem előzhet meg minket senki. Nyugaton már bonyolultabb a helyzet, de a képlet egyszerű számunkra: vasárnap meg kell verni itthon a PMFC-t, és akkor még a 6. helyért is versenyben lehetünk, a kiesés réméről pedig már szót sem kell ejteni.
A 27. forduló eredményei:
Szentlőrinc – Szeged-Grosics 1-1
Iváncsa – Dunaújváros 2-2
SZEOL – Kozármisleny 2-0
Honvéd II. – Hódmezővásárhely 1-2
Makó – KTE 0-1
PMFC – Paks II. 0-0
Szekszárd – Dabas 1-1
RKSK – Taksony 2-1
Szerző: KTE/kecskemetite.hu