Az NBIII-as bajnokságok lezárulásával már tudjuk, hogy kik jutottak fel a másodosztályba, illetve kik estek ki a megyei bajnokságba. Kedden az MLSZ székházában tartották meg a megye I-es bajnokok számára kiírt osztályozó sorsolását, így több újonc kilétére is fény derült.
A 20 negyedosztályú bajnok közül végül 14 csapat vállalta az NBIII-as szereplést, ezáltal az osztályozókon való részvételt. A számmisztika ennek tükrében 6 klubnak ad lehetőséget az automatikus feljutásra, míg 8-nak osztályozón kell még megmérkőznie, így a döntő faktor itt már abszolút a szerencse volt.
Az osztályozók párosítása:
Bicske – Tatabánya
Tiszafüred – DVSC II.
Hévíz – Balatonlelle
Békéscsaba II. – Kelen SC
Osztályozó nélkül feljutott:
Hatvan, Lipót, Veszprém, Balassagyarmat, Ózd, Dabas-Gyón
Az osztályozók első meccseire most hétvégén kerül sor, a visszavágókat egy hétre rá rendezik.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu