A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

NBIII: Nem indul a SZEOL a bajnokságban

Érdekes nyár ez a szegedi labdarúgás számára, hiszen annak mindenképpen örülhetnek a drukkerek, hogy a Szeged-Grosics feljutott, ráadásul a csapat visszatér Gyuláról az új stadionba. Másodosztályú futball tehát lesz Szegeden, NBIII-as azonban nem, a SZEOL SC hivatalos közleményben jelentette be, hogy nem indít felnőtt csapatot az egyesület, a jövőben csak az utánpótlás-nevelésre koncentrálnak.

A SZEOL sokáig a bajnoki címért is versenyben volt, végül bronzérmesként fejezték be a közép csoport 2018/2019-es küzdelmeit. Korábban már az is eldőlt, hogy a Nyírbátor sem tudja vállalni továbbiakban az NBIII-at, így minimum két klub feltöltés után juthat fel. A szabályok értelmében a legjobb osztályozó vesztes után a legjobb NBIII-as kieső következik, elsőként így a Hévíz, másodikként a Tállya juthat fel ennek tükrében. Amennyiben további feltöltésre lenne szükség, akkor sorrendben a Tatabánya és a Pénzügyőr várhat beugrásra készen.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók