A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

NBIII: Nincsenek jelzők már a Szentlőrincre

A bajnokság 14. fordulójában több érdekes párharcot is rendeztek, az élbolyban szereplők közül többen is egymás ellen játszottak, ennek most is voltak nagy nyertesei.

A SZEOL nyerte a szegedi derbit

A Szentlőrincre már tényleg felesleges a jelzőket keresni, az éllovas Iváncsán nyert ezúttal simán, így 12. győzelmük is megvan zsinórban. Ennek megint duplán örülhettek, hiszen az immáron portugál tréner által irányított Szeged-Grosics Gyulán bukta el a szegedi derbit a SZEOL ellen, mely így egy pontra zárkózott fel rájuk. Nem bírt egymással a Dunaújváros és a Honvéd II., amiből a Kozármisleny profitálhatott volna, de nem tudták bevenni a Makó kapuját.

A középcsapatok csatáját a Dabas húzta be a Taksony ellen, az alsó régióban a PMFC elhozta a pontokat Hódmezővásárhelyről, míg a KTE következő ellenfele, a Rákosmente Pakson tudott nyerni.

A 14. forduló eredményei:

Iváncsa – Szentlőrinc 0-3

Szeged-Grosics – SZEOL 1-2

Kozármisleny – Makó 0-0

Hódmezővásárhely – PMFC 1-2

Kecskeméti TE – Szekszárd 1-1

Paks II. – RKSK 2-3

Dabas – Taksony 1-0

Dunaújváros – Honvéd II. 0-0

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók