A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

NBIII: Rangadókat rendeznek az élen és hátul is

Féltávhoz érkezik az NBIII-as bajnokság, hiszen körbe érnek a csapatok vasárnap. Rangadókban nem lesz hiány, hiszen az első a másodikkal találkozik, de a kieszőzónában és létfontosságú derbik jönnek.

A bajnokság csúcsrangadóját is a 15. fordulóban rendezik, hiszen az éllovas PMFC a Szentlőrinc vendége lesz. Amennyiben a hazaiak hozták volna múlt héten a papírformát a Szabadkikötő ellen, úgy két veretlen együttes összecsapásáról beszélhetnénk, most viszont arról, hogy egy vendég siker szinte behozhatatlan hátrányt jelentene a kihívóknak. Jelenleg 7 pont a pécsiek előnye, ezt növelhetik akár 10-re.

A dobogóra pályázó csapatok közül a Monor a Dabas-Gyón vendége lesz, a Dunaújváros a Dabast, a Kozármisleny a Honvédot, az Iváncsa a Rákosmentét fogadja. A KTE HUFBAU számára csak a győzelem lehet elfogadható a Taksony ellen, ebben az esetben még lehet kapaszkodni és tapadni az előttünk álló riválisokra ebben az évben. Az alsóházban két létfontosságú párharc is, a kipukkadni látszó a Szekszárd a Szentlőrincet meglepő Szabadkikötőt fogadja, míg az életjeleket Kelen a szintén feltámadni tűnő Dunaharasztit fogadja.

A 15. forduló programja:

Dabas-Gyón – Monor

Taksony – KTE HUFBAU

Kozármisleny – Honvéd II.

Szekszárd – Szabadkikötő

Szentlőrinc – PMFC

Kelen – Dunaharaszti

Iváncsa – RKSK

Dunaújváros – Dabas

Dunaújvárosban 16:00-kor indul útjára a labda, a többi mérkőzés 13:00-kor kezdődik.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók