A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

NBIII: Szegedi rangadót, illetve alsóházi derbiket is rendeznek

A 14. forduló jön az NBIII-ban, hamarosan tehát az őszi szezon végéhez érkezünk. Ebben a körben sem maradunk érdekes párharcok nélkül, igaz ez dobogó, illetve az alsó régió mezőnyére is.

A forduló meccse egyértelműen a Szeged-Grosics – SZEOL derbi, mely ugye városi derbinek nevezhető papíron, igaz ez akkor is, ha Gyulán csapnak össze a felek. A hazaiak az utóbbi hetekben többször is botlottak, az Iváncsa elleni 0-0 után ennek edzőváltás lett következménye, Popovits Pálnak távoznia kellett a kispadról. A vendégek számára is komoly a tét, hiszen egy vereséggel alaposan leszakadnának az első két helytől, ráadásul a dobogós helyüket is elveszthetik.

Az éllovas Szentlőrinc formája továbbra is elképesztő, a baranyaiak ezúttal az Iváncsa otthonában szeretnék folytatni győzelmi sorozatukat, de nem lesz könnyű dolguk, hiszen a Szeged-Grosics nem bírt velük legutóbb. Rangadót rendeznek Dunaújvárosban is, ahol a negyedik az ötödiket fogadja, a Honvéd II. lesz a PASE vendége. A Kozármislenynek nagyon jó esélye van a sorsolást látva a feljebb lépésre, ehhez azonban otthon meg kell verniük a Makót.

A középmezőnyben és az alsóházban is nagyon fontos meccsek jönnek, hisz itt is riválisok találkoznak egymással. Az első meccsét megnyerő Hódmezővásárhely a nem túl jó formában lévő PMFC-t fogadja, a Paks II. a Rákosmente ellen nyerne zsinórban másodszor. Hatpontos derbin fogadja a KTE a Szekszárdot, de a Taksony és a Dabas is egymás sarkát tapossa.

A 14. forduló programja:

Iváncsa – Szentlőrinc

Szeged-Grosics – SZEOL

Kozármisleny – Makó

Hódmezővásárhely – PMFC

Kecskeméti TE – Szekszárd

Paks II. – RKSK

Dabas – Taksony

Dunaújváros – Honvéd II.

Minden meccs 13:30-kor kezdődik vasárnap, kivéve az utolsót, Dunaújvárosban 16:00-kor indul útjára a labda.

A Tippverseny most sem maradhat el, tippelni a Lila Ködön lehet! 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók