A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Négy gólt lőttünk a kis Fradinak

A KTE HUFBAU lejátszotta első nyári felkészülési mérkőzését, csapatunk a Ferencváros II.-t fogadta szombaton a Széktói Stadionban. Szabó István igyekezett mindenkinek hasonló terhelést adni, a második félidőben ez gólokkal is társult.

Jól kezdtük a mérkőzést, hiszen alig nyolc perc telt el, amikor Marsa húzogatott a jobb oldalon, majd ballal kitűnően tekert középre, az érkező Tóth Dániel szabadon fejelhetett a kapuba (1-0). Négy perc elteltével újra Tóth fejelt egy szöglet után, de Kovács kapus kipiszkálta a jobb alsóba pattogó labdát. A 16. percben Kersáknak is nyújtóznia kellett, egy veszélyes szabadrúgást tolt oldalra. A 22. percben Puskás került lövőhelyzetbe, de nem talált kaput, nem úgy a másik oldalon Gera, aki Kersák védése után piszkálta be a kipattanót gyakorlatilag az ellentámadásból. Jobbára a mezőnyharc dominált innentől, a 36. percben azonban megszerezhettük volna a vezetést, Madarász lapos beadását azonban fölé lőtte a középen érkező Puskás.

Szünetben teljes sort cseréltünk gyakorlatilag, de a Fradinál is bőven voltak változtatások. Az 50. percben Ramadan húzogatott a tizenhatoson belül, el is jutott egy lövésig, de Varga a helyén volt. A másik oldalon az 57. percben Lukács került helyzetbe, de már nem tudott erőt adni a lövésbe, egy perccel később viszont Tóth Barna küzdött meg a labdáért, majd ballal ki lőtte a hosszút (2-1). A második játékrészben már egyértelműen irányítottuk a mérkőzést, pontrúgások után szinte mindig kialakult egy-egy sansz, a 64. percben Rjasko, majd öt perccel később Belényesi tévedett keveset. A 71. percben szép akciót építettünk fel a bal oldalon, melynek végén Hadaró lapos beadását Bodor vágta a kapuba (3-1). A hajrában is megvoltak a helyzeteink, végül a 89. percben egyet még gólra is váltottunk, Hadaró szöglete után Belényesi csúsztatott, majd Vágó segítette a labdát közelről a kapuba (4-1).

Csapatunk vasárnap már útra is kell a szlovéniai edzőtáborba, ahol szerdán és szombaton is pályára lépünk, a részletekkel folyamatosan jelentkezünk a hét folyamán.

KTE HUFBAU – FTC II. 4-1 (1-1)

Edzőmeccs, Széktói Stadion

KTE: Kersák – Madarász, Gál, Szabó A., Szalai, Grünvald, Marsa, Szuhodovszki, Katona B., Tóth D., Puskás.

Csere: Varga (k), Buna, Rjasko, Belényesi, Hadaró, Vágó, Nagy K., Bodor, Tóth B., Lukács.

FTC II.: Kovács – Szűcs, Arday, Ramadan, Katona M., Jones, Leandro, Varga, Juhász, Szánthó, Gera.

Csere: Mergl (k), Mazzonetti, Burzi, Könczey, Dragóner, Molnár, Fenyvesi, Vogyicska, Vida, Gadányi, Pintér.

Gól: Tóth D. (8.), Tóth B. (58.), Bodor (71.), Vágó (89.) ill. Gera (23.)

Szabó István: Ma az volt a legfontosabb, hogy minden játékos 45 perces terhelést kapjon. A szurkolók láthattak néhány gyors cserét, ez annak volt köszönhető, hogy mivel kevesebben voltunk, egy-egy játékosnak több időt kellett pályán töltenie. Jó erőkből álló Ferencvárossal találkoztunk, több olyan visszajátszójuk is volt, akik NBI-ben vagy NBII-ben szerepeltek már. Mindkét félidőben elégedett voltam a játékosok hozzáállásával, meg tudták valósítani azt, amit kértünk tőlük. Sokat futottak, a párharcokból próbáltak győztesen kijönni, annak külön örülök, hogy szép számú közönség is kijött minket buzdítani. Az út elején tartunk még, a csapatépítés halad tovább, a próbázókkal is leülünk majd beszélgetni. Jó zárása volt ez a heti munkának, örülök annak is, hogy a srácok fáradtan is nagy örömmel vetették bele magukat a meccsbe. Köszönjük a biztatást, várjuk a drukkereket a legközelebbi hazai meccsünkre is.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók