A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Négy játékosunk szerződése is lejár

Ahogy az Tóth Ákos sportigazgatóval készült interjúnkból kiderült, négy játékosunk szerződése is lejár a szezon végén, akik ezek után máshol folytatják, név szerint Gál Szabolcs, Kis Balázs, Bartha László és Szabó László távozik Kecskemétről.

Bartha Lászlót aligha kell bemutatni, hiszen a rutinos középpályás 292 élvonalbeli mérkőzéssel a háta mögött igazolt klubunkhoz tavaly nyáron. „Lanyát” tavasszal egy sérülés is hátráltatta, így csak a hajrában tudott visszatérni, akkor viszont tapasztalata sokat segített, 19 mérkőzésen 1 gólt tett hozzá végül a feljutáshoz.

Gál Szabolcs két évvel ezelőtt, még az NB III-ban érkezett hozzánk, a harmadosztályban 34 bajnokin 7 gólt tett be a közösbe, míg idén 13 NB II-es és 3 kupameccsen kapott bizalmat. Két szezon alatt két ezüstéremnek és két feljutásnak volt aktív részese.

Kis Balázs is régebbi motorosnak számított a csapatban, akinek sajnos egy 2019 novembere óta elhúzódó bokasérülés nehezítette a helyzetét. Az NB III-ban 13, az NB II-ben viszont már csak 2 meccs jutott neki, így fájó szívvel el kellett köszönünk tőle, szintén két feljutás után távozik.

Szabó László télen érkezett hozzánk Dabasról, akkor féléves szerződést kötve. A 27 esztendős középpályás 6 bajnokin lépett pályára a feljutó csapatban.

Mind a négy futballista beírta magát a KTE történelmébe a feljutó csapat tagjaként. Köszönjük a klubért tett erőfeszítéseiket, és sok sikert kívánunk nekik további pályafutásukhoz!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók