A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Nem éltünk a meccslabdával, pontot mentett a Taksony

A KTE HUFBAU a bajnokság 15. fordulójában a Taksony vendége volt Dunaharasztiban. A gyenge talajú pályán inkább a küzdelem dominált a rossz formában lévő csapatok csatájában. Bár Vágó góljával sokáig vezettünk, kihagyott büntetőnkért nagy árat fizettünk, konkrétan két elbukott pontot.

A DMTK pályán az már ránézésre látszott, hogy a leterhelt gyepszőnyeg bizony nincs túl jó állapotban a szezon végére, ennek megfelelően is alakult a játék minősége. Zoran Kuntics több játékosára továbbra sem számíthatott sérülés miatt, de Nánási Balázs már legalább a padra leülhetett, Vágó Levente rendhagyó módon csatárként tért vissza a kezdőbe. A meccs egy hatalmas hazai helyzettel indult a 6. percben, Mészárosról kijött egy távoli lövés, erre Bajzát csapott le, de éles szögből elgurította a labdát a kapu előtt. A 18. percben megint nagy helyzetbe került a Taksony, egy pontrúgás után Hesz lőhetett közelről, de Mészáros nagyot védett. Sokáig mezőnyjátékot láttunk ezt követően, majd a 28. percben megszereztük a vezetést, Kéri bedobása után Vágó fejelt a kapuba (0-1). Sok mindent ezt követően már nem jegyezhettünk fel, egyedül Babolek szabadrúgása okozott némi izgalmat, de ez kitolta Iváncsics, míg a másik oldalon Nádházi próbálkozását védte Mészáros. Sajnos a félidő végén újabb játékossal bővült a sérültlista, Patvaros Zsolt combsérülést szenvedett, le is kellett cserélni.

A második félidőben kapura szinte alig okoztak veszélyt a csapatok, az a kevéske lehetőség viszont inkább előttünk adódott, de Babolek és Vágó is célt tévesztett távolról. A 72. percben Grünvald tekert középre egy szabadrúgást, de ezt a kapus lábbal piszkálta ki valahogy. A 79. percben büntetőhöz jutottunk, Kákonyi vágta fel Barnát, amiért azonnal jött a büntetőt. A meccslabdával nem éltünk, Asztalos bal alsóba tartó lövését kitolta Iváncsics. A büntetés a 83. percben jött, mi is összehoztunk egy büntetőt, ami minimum érdekes szituáció volt, hiszen a játékvezető csak némi hezitálás után vette a sípot a szájába, először tovább engedte a játékot. Gálfi állt a labda mögé, aki a 84. percben nem is hibázott (1-1). A legvégén már csak kapkodás jellemezte a meccset, Gálfi fölé szálló szabadrúgása le is zárta a lényeges események sorát.

Taksony SE – KTE HUFBAU 1-1 (0-1)

NBIII. 15. forduló

Taksony: Iváncsics – Patály, Hesz, Ghéczy (Hégner 76.), Kozári (Király 69.) – Gálfi, Wágner, Nádházi (Nagy 59.) – Szabó, Bajzát, Kákonyi.

KTE: Mészáros – Kéri, Asztalos, Urbán, Grünvald – Szalai G., Hirman – Hegedűs (Erdei 89.), Patvaros (Barna 44.), Babolek – Vágó (Nánási 89.).

Gól: Gálfi (84. – büntető) ill. Vágó (28.)

Edzői értékelések hamarosan.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók