A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Nem hozott gólt a Baja elleni csata

Már pénteken elindult a Vármegye I. 17. fordulója tartalékcsapatunk meccsével: a Kecskeméti TE II. a Baját fogadta, és a felek végül megosztoztak a pontokon.

A KTE II. az első percektől igyekezett irányítani a játékot, és a 2. percben máris Kárpáti előtt adódott ziccer, de Koller kitolta lövését a rövid alsóból. A folytatásban mezőnyben gyűrték egymást a felek, a hazai mezőnyfölény meddő volt, illetve Szlovák gólját les miatt nem adták meg. A félidő közepén megint Kárpáti előtt adódott helyzet, de ismét Koller védte közeli lövését, majd a másik kapunál Kincse bombája kerülte el kevéssel a kaput. A 40. percben Supka lépett ki teljesen egyedül, de csak a bal kapufát találta el ziccerben. Szünet előtt Kárpáti előtt adódott sansz még, de gyengén célozta meg a bal alsót 16 méterről, így Koller ismét leért, míg a másik kapuban Pálfi fejjel védett egy lövést a lefújás előtt.

A második félidőben az első sansz a Bajáé volt, Kincse bátor csavarását azonban Pálfi fölé ütötte. Az 55. percben Supka került nagy helyzetbe, Koller azonban beleért a jobb alsóba tartó lövésébe. Nyomott továbbra is a fiatal csapatunk, de időnként eljutott kontrából a Baja is a kapuig, a 70. percben Holka tesztelte Pálfit. A hajrára görcsössé vált a játék, de a végén az előre húzódó Horváth akár el is dönthette volna a meccset, de ez fejjel és lábbal sem sikerült neki, így maradt a 0-0.

Lóczi Péter, a KTE II. vezetőedzője: – Jól kezdtük a mérkőzést, háromszor is kapussal szemben voltunk, mégsem sikerült gólt szereznünk. A második félidőben a Baja még masszívabban védekezett, amire nem találtunk ellenszert, így fájdalmas két pontot vesztettünk. Ezúttal teljesen be voltunk oltva a gól ellen, de vannak ilyen meccsek, céljainknak megfelelően dolgozunk továbbra is.

Kecskeméti TE II. – Bajai LC 0-0 (0-0)

Kecskemét, 100 néző. Vezette: Sebestyén (Herczeg, Juhász)

KTE II.: Pálfi – Goretich, Kárpáti (Virágh 80.), Balis (Csuri 69.), Szlovák (Tóth F. 61.), Supka (Pataki 92.), Fodor, Sódar, Szabó B. Fürj, Horváth A. Vezetőedző: Lóczi Péter

BLC: Koller – Rockenstein (Gyurkits 84.), Bálity (Pohankovics 82.), Knap, Bölcskei, Kincse (Vincze 73.), Holka, Tokody (Mezőfi 78.), Fehérváry (Kiri 52.), Béla, Berta. Vezetőedző: Koch Tamás

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók