Kedden az Universitatea ellen játszotta második felkészülési meccsét Belekben a KTE, Szabó István főleg fiatalokból álló csapatnak adott ezúttal bizonyítási lehetőséget, ismét a 90 perces terhelést figyelembe véve. A bő kerettel felálló Craiova sokáig nem találta a fogást rajtunk, végül azonban a frissesség a javukra döntött a teljes sorcsere után.
Román lehetőségekkel indult a meccs, de Varga Ádám a helyén volt, a 9. percben Markovic nehéz lövését is kitolta a bal alsóból. A 20. percben Cretu került ziccerbe, de rosszul oldotta meg a lehetőséget, majd öt minutummal később Hadaró beadását Győri Benjámin pörgette kapura védője szorításában, a kapus azonban fogta a labdát. Mezőnyfölényben volt ugyan a Craiova, de a 37. percben mégis Bodor lőhetett ballal 19 méterről, kevéssel a bal alsó mellé. A hajrában távoli lövésekkel próbálkozott még a Craiova, de vagy célt tévesztettek, vagy Varga volt a helyén.
Szünetben a Craiova teljes sort cserélt, ettől érezhetően frissebbek is lettek, ráadásul a 48. percben gyorsan be is fújt egy büntetőt a játékvezető, amit Roguljic be is lőtt (1-0). Gyorsan jött viszont a válasz, hiszen az 50. percben a tizenhatos jobb oldaláról, ballal végezhetett el szabadrúgást Hadaró, aki védhetetlenül tekert a hosszú felsőbe (1-1). Az 55. percben már újra a románoknál volt az előny, egy szöglet után nem tudtunk felszabadítani, a szabad labdát aztán Silva lőtte az üresen maradó kapuba (2-1). Egy pontrúgás ismét esélyt adhatott volna a válaszra, de Horváth szabadrúgását megfogta a kapus. A folytatásban néhány távoli lövés törte meg a mezőnyjátékot és a meddő román mezőnyfölényt, majd a hajrában egy hibánkat követően Rivaldo fejelt öt méterről a bal sarokba egy jobbról érkező beadás után, kialakítva a 3-1-es végeredményt.
Universitatea Craiova (román I. osztály) – Kecskeméti TE 3-1 (0-0)
Felkészülési mérkőzés, Belek
KTE: Varga Á. – Hatvani, Polyák, Vágó, Buna, Hadaró – Nikitscher, Bodor (Meszhi 46.), Horváth (Grünvald 78.) – Gréczi (Győri Á. 71.), Győri B.
Gól: Roguljic (48.), Silva (50.), Rivaldo (90.) ill. Hadaró (50.)
Szerző: KTE/kecskemetite.hu