A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Nikitscher duplájával jött az első siker

Az OTP Bank Liga 4. fordulójában az ETO FC Győr látogatott a Széktói Stadionban a KTE vendégeként. A duplázó Nikitscher Tamás vezetésével, megszületett az első kecskeméti győzelem az idényben.

Szabó István egy helyen változtatott ezúttal, Meszhi helyén Lukács kezdett. Jól indult hazai szempontból a mérkőzés, hiszen öt perc elteltével Májer lövése máris veszélyes volt, majd a 8. percben már jött is az első gól. A bal oldalról Nikitscher indult befelé jó cselekkel, majd a hosszúba lőtt (1-0). Az ivószünetig kevés esemény történt ezután, egyedül Sahli gyenge lövését jegyezhettük fel. A folytatásban ugyan az ETO próbált mezőnyfölényt kialakítani, de a labdabirtoklás nem párosult veszéllyel, Kersáknak távoli lövéseknél kellett maximum a helyén lennie, amit meg is tett. A félidő végén aztán Lukács indulhatott meg egy kontrával a félpályától, lefutotta emberét, majd ziccerbe is került, s lövése ugyan kijött a kapusról, de a lecsorgó labdát Nikitscher az üres kapuba lőtte (2-0).

A második félidőben az ETO próbált még nagyobb elánnal előre menni, ami lehetőségekkel is párosult. Lukic többször is próbálkozott, de Kersák több alkalommal is kifogott rajta, ezek közül a legnagyobb védés az 56. percben fűződött a nevéhez, amikor bal külsővel célozta az ellenfél támadója a hosszút. A 64. percben hazai meccslabda adódott, Lukács megint a félpályától indult meg, de centikkel a jobb alsó mellé gurított. A győriektől aki élt és mozgott, gyakorlatilag előre ment már a hajrában, a 88. percben Kersák a meccs védését mutatta már be, amikor Skvarka tüzelt néhány méterről. A győriek törekvései végül gólt hoztak, az öt perces hosszabbítás kezdetén Diarra lőtte ki 16 méterről a kapu bal oldalát (2-1). Az utolsó perceket viszont sikerült kivédekezni, így maradt a 2-1.

Kecskeméti TE – ETO FC Győr 2-1 (2-0)

Kecskemét, 2702 néző. V: Derdák (Szécsényi, Ország)

KTE: Kersák Májer (Nagy K. 64.), Szabó A., Belényesi, Katona, Zeke – Nikitscher, Vágó, Kovács B. (Meszhi 46.) – Pálinkás (Derekas 88.), Lukács (Helmich 78.). Vezetőedző: Szabó István

ETO: Petras – Albion, Szépe, Boldor, Csontos (Vianna 46.) – Skvarka, Tóth R. (Bitri 91.) – Vera (Diarra 46.), Sahli (Bánáti 72.), Gavric – Lukic (Farkas B. 72.). Vezetőedző: Borbély Balázs

Gól: Nikitscher (8., 45 + 3.) ill. Diarra (90.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók