A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Nikitscher Tamás: Nem volt nehéz dolgom a beilleszkedéssel

Téli igazolásunk talán a csapattársaknál is jobban várja a bajnoki rajtot, hiszen amennyiben lehetőséget kap, úgy debütálhat az élvonalban a MOL Fehérvár FC elleni bajnokin. Nikitscher Tamás a KTE 13. újonca lehet az NB I.-ben ebben a szezonban.

– Feltételezem, a szokásosnál talán jobban várod a hétvégét, hiszen első NB I.-es mérkőzésedet játszhatod adott esetben a Fehérvár ellen. Mennyivel vagy izgatottabb?

– Nagyon várom, természetesen nagyon különleges is a helyzet számomra, hiszen mégis az első NB I.-es meccsem lehetne a hétvégi. Bennem soha nem volt viszont olyan izgalom, illetve nem éreztem olyan nyomást, ami ilyen helyzetekben gátolna. Inkább egy egészséges drukk, bizonyítási vágy dolgozik bennem magam felé, hogy segítsem a csapatot.

– Sokat ábrándoztál arról, hogy egyszer az élvonalban futballozhass?

– Szerintem minden kisgyerek azért kezd el focizni, hogy a hazájában az elsőosztályban játszhasson. Nekem is ez volt az álmom, boldog vagyok, hogy ez valóra válhat. Nagyon várom a Fehérvár elleni meccset, de az egész tavaszt is. Minden percet értékelni fogok, amit kapok, mert az NB I.-ben futballozni minden játékos számára meghatározó élmény.

– Szembetűnő volt, hogy nagyon gyorsan megtaláltad a pályán és azon kívül is a helyedet a csapatban, amit Hadaró Valentin visszatérése csak még jobban erősített mondhatni. Minek köszönhető ez?

– Nem volt nehéz dolgom, mert olyan jó közeg és csapat van itt Kecskeméten, ahol szerintem bárki be tud illeszkedni, aki fejlődni szeretne és a csapatért akar tenni. A társak az elejétől úgy fogadtak, hogy mindenben a segítségemre voltak, bármilyen kérdéssel fordulhattam hozzájuk. Nagyon örültem, hogy Valentin is visszatért végül, mert Pécsen kitűnő kapcsolat alakult ki köztünk, de sokakkal játszottam már együtt korábban, például Belényesi Csabival és Nagy Krisztiánnal is. December óta vagyok itt, de őszintén szólva már most úgy érzem, mintha évek óta együtt lennénk, olyan jó ez a közeg.

– Nem feltétlen a téli felkészülés a legszebb része a futballnak, akkor sem, ha az időjárásra nem lehetett panaszotok eddig. Hogyan értékeled az elvégzett munkát?

– Szerintem én azon kevesek közé tartozom, akik szeretik a felkészülést. Természetesen nem könnyű időszak ez, de mindig úgy érzem magam közben, illetve utána is, hogy a sok munka hatására előre tudok lépni. Én ezt így fogom fel. A törökországi edzőtábor sokat segített, hiszen olyan pályákon, olyan környezetben játszhattunk, ami hibátlan volt, de itthon is azt éreztem, hogy már mindenki nagyon várja a kezdést, ami mögött megvan a kemény munka is.

– A Fehérvár hagyományosan nagyon komoly játékerőt képvisel, milyen nyitányra számítasz?

– A tiszteletet a pályán mindig és mindenkinek meg kell adni, ez most így lesz, de nincs bennünk félsz sem, mert nem is szabad, hogy legyen. A szakmai stáb nagyon felkészített minket a tavaszi szezonra, most már azon vagyunk, hogy minél jobb eredményt érjünk el, illetve ezt a jó szériát minél tovább vigyük.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók