A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Öregfiúk: 12 fős keret az I. Lázár Bence Emléktornán, itt vannak az első nevek!

A KTE öregfiúk csapata nagyon várja már az I. Lázár Bence Emléktornát, melyen rég nem látott nevekből álló, igen erős együttes szállhat majd harcba a riválisokkal december 28-án a Messzi István Sportcsarnokban. Az emléktornán szeretne méltó módon részt venni a csapat, így Kovrig Ákos többekkel is felvette már korábban a kapcsolatot. A keretben kisebb kérdőjelek még vannak, ám 10 játékos szereplése már 100 százalék biztonsággal kijelenthető. Mi három lépcsőben, négyesével mutatjuk be a keret tagjait még karácsony előtt. Íme, az első 4 név!

Nagy Zsolt

Az NBII-es bajnok kapus bár Székesfehérváron ismerkedett meg a futballal az UEFA Kupa döntős Videoton legendái között, már 19 éves korában Kecskemétre került. 1987-1990-ig a KSC, majd 1999-től 2008-ig (egy féléves kiskunhalasi kitérővel) a KTE játékosa volt, közben Szegeden és Tiszakécskén is védett. 40 évesen ért csúcsra a KTE-vel, főleg a „tavaszi hadjárat” során vált kedvenccé, 14 meccsen védett a bajnoki címmel véget érő évben, több büntetőt is megfogott. Zsolti gyakorlatilag a bajnoki címmel zárta le profi pályáját, jelenleg a Tiszakécske kapusedzője.

Farkas István

Aktív kedvenc is található az emléktornás csapatban, hiszen Farkas István jelenleg is erőssége a felnőtt csapatnak. Korát nyugodtan letagadhatja, öregfiúnak még igazán nem nevezhetjük, ma is elnyűhetetlen, meccset és edzést is alig hagyott ki az utóbbi években. A 34 esztendős játékos őskecskeméti, szintén NBII-es bajnok, illetve 2011-ben a Magyar Kupa diadalból is kivette a részét, az NBI-ben 56 meccsen viselte a lila-fehér szerelést, emellett többszáz tétmeccse van kecskeméti színekben. A kupagyőzelem után 4 esztendőt Cegléden, 1-et Tiszakécskén töltött, 2016-ban tért vissza Kecskemétre.

Montvai Tibor

„Bólints, Tibi!” – harsogták rendszeresen a drukkerek a lelátón, ha Montvai Tibi a kapu környékén tartózkodott. A több klubban is megforduló, főleg NBII-es specialista gólzsák Kecskeméten teljesedett ki igazán. 2008 februárjában igazolt a KTE-hez, majd a bajnoki címhez 15 meccsen 14 gólt tett hozzá, az Üllői úton duplázott a Fradi 2-1-es legyőzeskor. Az NBI-ben bár nehezen indult, végül két legszebb szezonját töltötte el Kecskeméten, összesen 34 gólt jegyzett, ebből 24-et a bajnokságban. Jelenleg is aktív, 19 meccsen 22 gólos a megye I-es Tiszafüredben, mellyel a bajnoki címért küzd.

Czéh László

Nagyon nehéz röviden összefoglalni egy olyan karriert, mellyel „Czékus” rendelkezik, hiszen talán a legnagyobb sikerekig eljutó kecskeméti futballistáról van szó. A kivételes ballábbal megáldott középpályás a KSC nevelése, a felnőtt csapatban 1986 és 1988 között futballozott, majd elvitte a PMSC, ahol négy nagyszerű évet töltött, kupát nyert, illetve kiléphetett a nemzetközi porondra, ahol a Manchester United ellen is játszhatott. Két évet ezután a Videotonnál töltött, innen hívták be a válogatottba, a címeres mezt 2-szer ölthette magára. Az 1994/1995-ös szezont már a Fradiban töltötte, a zöld-fehérekkel mindent megnyert abban az évben, innen igazolt aztán Izraelbe, ahol 2001-ig futballozott. Több csapatában is közönségkedvenc volt, játszhatott Beitar Jeruzsálemben, de a Maccabi Netanya új stadionjának avatóján még a közelmúltban is ezrek tapsolták felállva a korábbi gólkirályt. Pályafutását Kecskeméten fejezte be, jelenleg is az akadémia utánpótlásában dolgozik, de megbízott edzőként az NBI-ben is vezette a KTE-t.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók