Több sajtóorgánum is a mérkőzésen nyújtott teljesítményekre koncentrálva, elkészítette a 12. forduló álomcsapatát. A legjobbak között természetesen több játékosunk is ott volt ezúttal, sőt, Pálinkás Gergő lett a Nemzeti Sportnál a forduló embere.
A 2-1-es sikerből Pálinkás Gergő szép góllal és hatalmas mezőnymunkával vette ki a részét, míg Horváth Krisztofer egy büntetőt értékesített higgadtan. Nem meglepő, hogy mindketten bekerültek a Nemzeti Sport álomcsapatába, de rajtuk kívül a szenzációs gólpasszt adó Szűcs Kornél, valamint a büntetőt kiharcoló Szabó Alex is ott van. Szabó Alex 6-os, a többiek 7-es osztályzatot kaptak, Pálinkás Gergőt pedig a forduló legjobbjának látta az országos sportnapilap.
A csakfoci.hu Szűcs, Pálinkás és Horváth mellett Varga Bencének is helyet adott a kapuban, ahogy az ezúttal védekező középpályásként bizonyító Szalai Gábornak is, aki ugyancsak hatalmas mezőnymunkát tett hozzá a sikerhez. Az M4 Sport tizenegye sem maradt kecskeméti név nélkül, Pálinkás Gergő itt is helyet követelt magának. Az nb1.hu-n a szurkolók szavazhattak a forduló legjobbjára, ahol Horváth Krisztofer a második helyen zárt.
A forduló védésének Varga Bence bravúrját választották meg, aki a 43. percben Zachariassen löketét tolta ki.
Szerző: KTE/kecskemetite.hu