A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Patvaros Zsolt hazatér!

Négy esztendő után hazatér Kecskemétre Patvaros Zsolt, a Kecskeméti TE saját nevelésű, korábbi utánpótlás-válogatott védekező középpályása, aki az utóbbi hetekben már a KTE HUFBAU-val tréningezett. 

Patvaros Zsolt Kecskeméten járta végig az utánpótlást, tehetségére korán felfigyeltek, rendszeresen behívót kapott a különböző korosztályos válogatottakba is. Több akadémia is csábította az évek során, de mindvégig a KTE kötelékében maradt, 2010 novemberében aztán egy Újpest elleni bajnokin az NBI-ben is bemutatkozhatott. 2011-ben tagja volt a kupagyőztes csapatnak is, a sorozatban kétszer lépett pályára. Innentől folyamatosan nőtt mérkőzéseinek száma a felnőttek közt, meghatározó tagja lett a KTE-nek, közben egészen az U21-es korosztályig válogatott maradt.

Lila-fehérben 64 élvonalbeli meccsen lépett pályára, utoljára 2015-ben éppen az Újpest ellen, a klub történetének utolsó NBI-es meccsén. A kizárás után három esztendőt Zalaegerszegen töltött, majd a mögöttünk hagyott idényben a Balmazújváros játékosa volt, azalatt 95 másodosztályú meccsen lépett pályára.

Patvaros Zsolt kalandos úton tért haza, de azok után, hogy már májusban is hívtuk, nem volt kérdés számára, hogy az NBIII-ban csak a KTE HUFBAU jöhet szóba számára:

„Nyár elején megállapodtam a Balmazújvárossal egy 2+1 éves hosszabbításban, miután egy új befektetői csoport jelent meg, mely vállalta volna a tartozások kiegyenlítését. Akkor úgy tűnt, hogy rendeződik a klub helyzete, el is kezdtük az edzéseket egy új szakmai stábbal, majd július vége felé ez az egész meghiúsult, a befektetői csoport visszalépett, az MLSZ végül megvonta a klub licencét is. Új csapatot kellett keresnem nekem is, az NBII-ben ekkor már nem volt túl sok lehetőségem ezek után. Voltak megkereséseim a harmadosztályból is, de az NBIII-ban csak a KTE jöhetett szóba számomra, mivel a tulajdonos már májusban megkeresett, majd volt is egy beszélgetésünk, de akkor még úgy tűnt, hogy maradok Balmazújvárosban. Az új helyzetben kértem edzéslehetőséget Kecskeméten, amit meg is kaptam, amiért utólag is nagyon hálás vagyok. Az együtt eltöltött idő során aztán a szakmai stáb, illetve a vezetőség is jelezte, hogy szeretnének a csapatban tudni, ennek végére most került pont."

Patvaros Zsolt nagyon örül, hogy újra lila-fehér szerelést ölthet, hiszen szívügye a KTE sorsa:

„Jó érzés újra Kecskeméten lenni, hiszen 4 évig távol voltam, Zalaegerszeg és Balmazújváros is az ország két vége. Messze volt, nem tudtam sűrűn hazajárni, de amikor itthon voltam, akkor mindig itt voltam a meccseken. Nekem szívügyem a KTE és a kecskeméti labdarúgás, ezért is döntöttem úgy ebben a helyzetben, hogy akkor hazajövök segíteni. Jó látni a régi arcokat, mindenki szívesen fogad, örülnek nekem, ez természetesen kölcsönös. Várom nagyon már az első meccset, pláne úgy, hogy három hónapja csak edzek, amit pont azért csinál az ember, hogy meccseket játszhasson. Jó érzés lesz újra KTE mezben pályára lépni, bízom benne, hogy szépen sikerül a visszatérés és győzelmet ünnepelhetünk. Ennél többre képes a csapat, ahogy jelenleg állunk, de kicsit össze kell még érnie a dolgoknak. Most egy győzelem kellene ahhoz, hogy elinduljunk felfelé.”

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Kapcsolódó galéria

Média partnerek
Támogatók