A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Pazar góllal hoztuk el a pontokat Kisvárdáról

Az OTP Bank Liga 22. fordulójában a Kecskeméti TE a Kisvárda vendége volt. A KTE okosan és taktikusan futballozott a dobogósok rangadóján, s végül Katona Bálint hatalmas góljával meg is szerezte a pontokat.

Már az első perctől érezhető volt, hogy a két együttes kitűnően felkészült egymásból, kiegyenlített mezőnyharc zajlott, leginkább a középpályán. A 8. percben Camaj lapos beadásánál emelkedett először a nézők pulzusa, de ez elment mindenki előtt, majd a hazaiak játékosa jegyezte az első lövést is bő negyedóra után, de ebben nem volt veszély. Egy perccel később Katona válaszolt távolról, de Petkovic könnyedén védett. A 19. percben már nagy lehetőség adódott a kecskemétiek előtt, Tóth fordult le, majd lőtt 16 méterről, életerős bombája ki is jött a kapusról, de a kipattanóra jól reagált már. Jó darabig megint mezőnyben csordogált a játék, majd a 30. percben Zeke célozta meg jobbal a bal felsőt, de nem talált kaput. A 32. percben Szabó előtt adódott nagy sansz, egy szöglet után elé pattant a tömegben a labda, de mivel Petkovic nagyon közel volt már hozzá, csak a kapusba tudta lőni a játékszert. A 37. percben újabb nagy kecskeméti lehetőség adódott, egy labdaszerzés után Szuhodovszki indult el, majd kidobta a bal oldalán érkező Banó-Szabó elé a labdát, aki laposan a hosszú alsó mellé tüzelt.

Aktívabban kezdte a KTE a második félidőt, egy szép akció végén Katona lekészítéséből Szuhodovszki lőtt ballal a rövid felső fölé. Alig két perccel később Tóth cselezett a bal lábára, de lövése lecsúszott éles szögből. Az 54. percben már megtört a jég, Szuhodovszki indult el, majd középre passzolt Katona elé, aki hatalmas gólt lőtt a léc alá 22 méterről (0-1). Távoli lövések követték ezt követően felváltva egymás, de Nikitscher és Leoni próbálkozása is a kapusok kezében halt el. Meddő fölénybe került ezután a Kisvárda, de Ötvös a 69. percben megdolgoztatta Vargát, akinek a bal alsóba tartó átlövést kellett kitolnia. Makowski is próbálkozott negyedórával a vége előtt, a vendég kapus ezúttal is a helyén volt. A hajrában is nyomni próbált ugyan a hazai gárda, ám nagy helyzetig nem tudott eljutni a Kisvárda, így a KTE három ponttal térhetett haza a rangadóról, megerősítve második helyét a tabellán.

Kisvárda Master Good–Kecskeméti TE 0-1 (0-0)

Kisvárda, 1750 néző. Vezette: Bognár Tamás (Szert Balázs, Belicza Bence Péter)

Kisvárda: Petkovic – Hej, Kovacic, Széles, Leoni (Alic 78.) – Melnyik, Ötvös, Karabeljov (Navratil 78.) – Mesanovic (Spasic 46.), Makowski, Camaj (Vida 78.). Vezetőedző: Török László

KTE: Varga B. – Nagy K., Szabó A., Vágó, Belényesi, Zeke – Szuhodovszki (Rjaskó 91.), Meszhi (Nikitscher 46.), Banó-Szabó (Szalai 74.) – Katona B. (Májer 74.), Tóth B. (Horváth K. 85.). Vezetőedző: Szabó István

Gól: Katona B. (54.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók