A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Polyák Kristóf érkezik a Honvédtól

Kitűnő fizikai adottságokkal rendelkező, fiatal középhátvéddel bővült csapatunk kerete, miután megszereztük a Bp. Honvéd játékosát, Polyák Kristófot.

A székesfehérvári születésű játékos természetesen a Fehérvár FC kötelékében kezdte el bontogatni szárnyait, majd a Főnix Gold és a Siófok érintésével került végül a Honvéd-MFA kötelékébe 2020 nyarán. A kispestieknél nagyon korán bemutatkozhatott a tartalékok között az NB III-ban, ahol folyamatosan stabil teljesítményt nyújtott. A 18 esztendős játékos korosztályos válogatottnak is mondhatja magát, idén az U19-es korosztályban szerepelt több meccsen is. 

– Nagyon örültem természetesen a Kecskemét megkeresésének, hiszen ez egy hatalmas lehetőség számomra, illetve még annál nagyobb erőfelmérő is. Az NB I. természetesen már egy más kávéház, de oda fogom tenni magam, és mindent meg fogok tenni azért, hogy ezt a mércét is megugorjam. Sok helyről hallottam, hogy a csapatszellem és a közösség nagyon jó, ezt azonnal megtapasztalhattam én is, nagyon segítőkész volt velem az első perctől mindenki, így várom a közös munkát. Izgatott vagyok, hogy akár be is mutatkozhatom az NB I-ben, az első meccs nekem különösen azért is lehetne pikáns a nyitányon a Fehérvár ellen, mert én Székesfehérvár mellől indultam – mondta Polyák Kristóf.

Polyák Kristóf már csatlakozott is a Törökországba tartó kerethez, mely szerdán rendben meg is érkezett Belekbe. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók