A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Pontot szereztek a tartalékok Szolnokon

Az NB III. dél-keleti csoport 13. fordulójában tartalékcsapatunk a Szolnoki MÁV vendége volt. A két együttes inkább küzdelmes meccset vívott, melyen nem született gól.

Cseh Balázs fontos bravúrókat is hozott

A hazai gárda kezdte támadóbb felfogásban a mérkőzést, azonban nagy helyzetig nem tudott eljutni a Szolnok. A félidő közepétől Virágh Ferenc együttese is egyre bátrabb lett, de kiegyenlített csata zajlott a pályán. A félidő hajrájában Lengyel tesztelte Cseh képességeit, de kapusunk bravúrral hárított. A második félidő elején Kardos fejsérülése okozott kellemetlen perceket, hosszú ápolás után a hazai játékos nem is tudta folytatni a meccset. Bár a Szolnok igyekezett fokozni a tempót, a veterán Ulvickinek is egyre több dolga akadt a kapuban, amikor viszont megoldott. A 72. percben Kópis előtt is adódott egy lehetőség, lövését azonban Cseh hárította, gól pedig végül nem született a találkozón.

Szolnoki MÁV FC – Kecskeméti TE II. 0-0 (0-0)

Szolnok. V: Nyekita (Németh B., Ancsin)

Szolnok: Ulvicki – Kópis, Kardos N. (Sitku, 57.), Szabó R., Pinto – Lengyel B., Demeter (Dósa, 80.), Pelles – Barna V., Busa, Iván M. Megbízott edző: Ulvicki Attila

KTE: Cseh – Jászai-Deák (Kovács P. 61.), Szalai Sz., Szamosi – Czenky, Hatvani (Kárpáti 75.), Györgye, Molnár M. – Artner (Fődi 84.), Horváth M. (Majoros 61.), Goretich (Horváth Á. 75.). Vezetőedző: Virágh Ferenc

Virágh Ferenc: – Először is Attila barátomnak, a Szolnok kapusának szeretnék gratulálni! Korát meghazudtolva hozott jó teljesítményt. Ugyanakkor a saját kapusunkat is dicséret illeti, hiszen amikor kellett, rendkívüli bravúrt mutatott be, s nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kapott hol nélkül hozzuk a meccset. A csapatot is nagy dicséret illeti, hiszen koncentráltan, megfelelő mentalitással védekeztünk. A támadások építésénél és a támadásba való átmenetek kapcsán van hiányérzetem, hiszen több bátorsággal, főként pontossággal lehetőségünk lett volna akár a győzelmet is kiharcolni.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók