A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Puskás Gábor szerint lehet építeni a paksi játékra

A KTE HUFBAU vasárnap 14:30-kor a Vác FC-t fogadja a Széktói Stadionban. Játékosaink különösen motiváltak, hiszen az első tavaszi siker mellett a visszavágás is fűti őket.

Döntetlennel kezdett a csapat Pakson, a 0-0 után félig üres, vagy félig tele van az pohár?

Abból szempontból félig üres, hogy két pontot hagytunk Pakson, így csökkent az előnyünk is. Félig viszont olyan szempontból tele van, hogy sok helyzetet dolgoztunk ki, sokat melózott a csapat az elejétől a végéig. Senki nem adta fel egy percre sem, erre a küzdőszellemre lehet építeni.

Mi hiányzott a sikerhez?

Egy utolsó pillanatban meghozott jó döntés, egy apró gól leginkább. Úgy érzem, hogyha a meccs elején sikerül feltörnünk a paksi védelmet, akkor komolyabb különbségű győzelem is lehetett volna a vége, de nem jött az az első, nagyon fontos gól.

Mennyire maradt meg benned a Vác elleni őszi meccs?

Nagyon hamar kettő gólos előnyre tettünk szert, ami úgy gondolom túlzottan is megnyugtatta a csapatot. Ahelyett, hogy mi rúgtuk volna a harmadikat, nagyon hamar kiegyenlített a Vác. A második félidőt is rosszul kezdtük, gyorsan meg is fordították a meccset, amire mi már képtelenek voltunk válaszolni. Több szempontból is motivált így a csapat, hiszen az akkori, illetve a paksi meccset is javítani szeretnénk, hogy magabiztosan tartsuk az első helyünket.

Milyen ellenfélre számítasz?

A Vác fizikálisan rendben van, jó játékosok alkotják a keretet. Kemény és küzdelmes meccset várok, ahol a taktika is dominálni fog. Bízom benne természetesen, hogy kecskeméti győzelemmel zárul a találkozó.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók