A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Rajt a Vasas ellen

Véget ért a nyári felkészülési időszak, a héten már bajnoki ritmusban készülhet a Kecskeméti TE, hiszen szombaton elrajtol az OTP Bank Liga.

Eljött a szurkolók által várt szezonrajt, csapatunk szombaton 17:45-kor a Vasas FC elleni hazai bajnokival nyitja a szezont a Széktói Stadionban. Ennek megfelelően a héten már bajnoki ritmusban készül Szabó István együttese, tennivaló persze még bőven van az első fordulóig.

A két csapat jól ismerheti egymást, hiszen az NB II. két feljutójáról van szó, a Vasas bajnokként, mi ezüstérmesként harcoltuk ki az NB I.-es részvételt. Az előző szezonban Angyalföldön 1-1-es döntetlennel zárult ez a párharc, míg Kecskeméten 1-0-ra tudott nyerni a Vasas, reményeink szerint a sormintában most a kecskeméti győzelem következik.

A belépőket és a bérleteket hétfőn 12:00-tól a Jegymester felületén online meg lehet már vásárolni, a személyes elővételes értékesítés pénteken kezdődik a Széktói Stadionban technikai okok miatt.   

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók