A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Rajtra készül a tartalékcsapat

NB III-as tartalékcsapatunk számára is elindul a tavaszi szezon az NB III. közép csoportjában, ahol vasárnap 11:00-kor a pécsi PTE-PEAC lesz Virágh Ferenc együttesének ellenfele a Műkertvárosi Sportcentrumban. A keretben némi mozgás is volt, ami a Tiszakécskei LC-vel kötött kooperációs megállapodásnak is részét képezi. 

A két együttes pécsi mérkőzésén ősszel a PEAC nyert 3-0-ra, így hazai pályán a visszavágás is fűtheti fiataljainkat. A PEAC a tabella 10. helyéről várja a folytatást, míg a mieink a 15. helyről startolhatnak el.

A „kis” KTE felkészülését már Virágh Ferenc irányította, aki alapvetően elégedett az elvégzett munkával. A tartalékcsapat keretében nagy változások nem voltak, de Major Szabolcsra a Tiszakécskével kötött kooperációs megállapodás keretein belül eddig folyamatosan számított az NB II-es gárda, így ő a másodosztályban bizonyíthat. Vannak érkezők is ugyanakkor a másik irányból, Lovas Zsombor és Lovas Andor az NB III-ban szerezhetnek további felnőtt rutint kölcsönben. A 2004-es születésű testvérpár ősszel már az NB II-ben is játszhatott Tiszakécskén, Zsombor az U19-es válogatott keretébe is bekerült.

Virágh Ferenc bizakodva várja a vasárnapi rajtot:

– Az első hetek természetesen még arról szóltak, hogy minél jobban megismerjem a csapatot és játékosokat, hogy milyen erősségeink vagy éppen hibáink vannak. Szabó Tiborék minden dicséretet megérdemelnek, mert rövid idő alatt raktak össze szinte a semmiből egy olyan fiatal csapatot az NB III-ra, mely teljesen újoncnak számított. Vannak fiatalos hibák természetesen az életkorból adódóan, amit még elkövetünk, de a játék képe alapvetően már az őszi szezon végén is biztató volt. Azon dolgozunk, hogy tovább javítsuk a játékot, kicsit „felnőttebbé” tegyük azt, a téli munka bizakodásra ad okot, megvan a jó alap. A cél továbbra is az, hogy a felnőtt csapatot kiszolgáljuk, lehetőséget adjunk a fiataloknak, mert meccseken tudnak fejlődni. Mindezt olyan minőségben szeretnénk megtenni, hogy jövőre is az NB III-ban szerepelhessünk. A PEAC-ról azt lehet elmondani, hogy hozzánk hasonló úton járnak, hiszen fiatalok, ők is egy fejlődési folyamatban vannak. Hasonló erőt képviselnek véleményem szerint, ennek megfelelően egy ki-ki meccset várok. Hazai pályán kezdünk, meglátjuk, hogy ebben a fagyos időben milyen lesz a pálya talaja, de szeretnénk jól rajtolni, mert fontos az, hogy a tabellán is lépjünk előre. Nagyon örülök, hogy kooperációs megállapodás született egy NB II-es klubbal, illetve annak is, hogy Major Szabolcsra már most folyamatosan számítanak Tiszakécskén. Biztos vagyok benne, hogy lesznek még többen is követői, ráadásul ez egy olyan fejlődési lépcsőfok, ami plusz motivációt jelenthet a fiataloknak, hiszen tudnak feljebb is játszani. Úgy gondolom, hogy Lovas Andornak és Zsombornak is tudunk segíteni azzal, hogy további felnőtt tapasztalatot tudnak gyűjteni nálunk, de ők is nekünk, hiszen egy fél szezon NB II. már a lábukban van – mondta Virágh Ferenc.  

Természetesen azokkal bővülhet adott esetben a tartalékcsapat kerete fordulóról fordulóra, akiket az adott bajnoki előtt az NB I-es szakmai stáb erre kijelöl. A versenykiírás értelmében továbbra is a 2001. december 31-e után született labdarúgók szerepelhetnek automatikusan majd az NB III-as meccseken, rajtuk kívül négy túlkoros léphet pályára egyszerre. A 34-38. fordulókban bizonyos megkötések is lesznek, csak olyan labdarúgók léphetnek pályára a tartalékcsapatban, akik a megelőző két NB I-es fordulóban nem szerepeltek.

A tartalékbajnokik hazai helyszíne tavasszal is a Műkertvárosi Sportcentrum lesz, a belépés ingyenes.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók