Megyei derbivel indul a MOL Magyar Kupa 2022/2023-as kiírása csapatunk számára, hiszen vasárnap 15:00-kor Tiszakécskén lép pályára csapatunk. A két klub érdekes múltra tekinthet vissza, mely több bajnoki osztályon ívelt át.
A krónikák szerint a II. világháborút követő időszakban először 1955-ben jegyeztek fel KTE (pontosabban Kecskeméti Kinizsi) – Tiszakécske meccseket, akkor mind a két alkalommal idegenbeli siker született a megyei élvonalban. Az 1980/1981-es szezonig csak ebben az osztályban futottak össze csapatok, igaz, ekkor sem sokszor, majd a 80-as és 90-es években előbb az NB III-ban, majd az NB II-ben.
Bár a 2015 és 2018 között nem létezett KTE néven csapat Kecskeméten, komoly derbiket ebben az időszakban is vívott a két város, aminek hatalmas tétje is volt, hiszen a megye I-es bajnoki címért is csatáztak. Akkor a tiszakécskei mérleg volt a jobb, hiszen mind a négy bajnokit megnyerte a TLC, ezek közül három is a sláger eredménynek számító 1-0-val végződött. Ezek a szezonok természetesen egy új impulzust adtak a párharc rangjának.
Ebben az évszázadban hivatalosan csak a tavalyi szezonban küzdöttek egymással a csapatok, akkor Tiszakécskén és Kecskeméten is 1-0-os hazai siker született. Érdekesség, hogy Tiszakécskén 1965-ben tudtunk nyerni utoljára, aminek már 57 éve. Az örökmérleg nagyjából egálban van, 10 KTE győzelemre 7 tiszakécskei jut 5 döntetlen mellett.
Meccstörténelem:
1955 (Megye I.): Tiszakécske – Kecskeméti Kinizsi 1-4 (Gólszerzőink: Uzsoki II. 3, Nagy)
1955 (Megye I.): Kecskeméti Kinizsi – Tiszakécske 2-3
1956 (Megye I.): KTE – Tiszakécske 7-1 (Gólszerzőink: Vidéki 2, Bodrics, Bernáth, Berente, Komáromi)
1956 (Megye I.): Tiszakécske – KTE 1-3 (Gólszerzőink: Vidéki 2, Bernáth)
1965 (Megye I.): Tiszakécske – KTE 1-3 (Gólszerzőink: Barta 2, Laczi II.)
1965 (Megye I.): KTE – Tiszakécske 2-1 (Gólszerzőink: Diószegi, Sallai)
1978/1979 (Megye I.): Tiszakécske – KTE 0-0
1978/1979 (Megye I.): KTE – Tiszakécske 1-0 (Gól: Seres)
1980/1981 (Megye I.): Tiszakécske – KTE 1-1 (Gólszerzőnk: Tóth)
1980/1981 (Megye I.): KTE – Tiszakécske 1-1 (Gólszerzőnk: Petényi)
1981/1982 (NB III.): KTE – Tiszakécske 2-0 (Gól: Seres, Petényi)
1981/1982 (NB III.): Tiszakécske – KTE 1-1 (Gólszerzőnk: Nagyhegyesi)
1992/1993 (NB III.): Tiszakécske – KTE 2-0
1992/1993 (NB III.): KTE – Tiszakécske 0-1
1995/1996 (NB II.): KTE – Tiszakécske 2-1 (Gólszerzőink: Barna, Major)
1995/1996 (NB II.): Tiszakécske – KTE (Gólszerzőnk: dr. Kovács)
1996/1997 (NB II.): Tiszakécske – KTE 2-0
1996/1997 (NB II.): KTE – Tiszakécske 3-1 (Gólszerzőink: dr. Kovács 2, Molnár)
Szerző: KTE/kecskemetite.hu