A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Rutinos III. Kerület vendégei leszünk

A KTE HUFBAU a Merkantil Bank Liga 33. fordulójában a III. Kerületi TVE vendége lesz vasárnap 17:00-kor. Az ellenfél a kiesés ellen küzd ugyan, ám komoly NBI-es rutinnal rendelkező keretük irányítását a héten egy kétszeres magyar bajnok, korábbi szövetségi kapitány vette át Pintér Attila személyében, így nagyon nehéz túrára van kilátás.

A III. Kerület a KTE-hez hasonlóan újonc az idei szezonban, az óbudaiak az NBIII. nyugati csoportját megnyerve jutottak fel a másodosztályba tavaly nyáron. Kemenes Szabolcs irányításával meglehetősen hullámzóan teljesített az együttes, aminek következtében a veszélyzónát nem is nagyon sikerült huzamosabb elhagyni. Bár a tavaszt nem kezdte rosszul a Kerület, az utóbbi hat mérkőzésen nagyon komoly gödörbe kerültek a hazaiak, hiszen két döntetlen után zsinórban négyszer kaptak ki. Ez azért is meglepő, mert a keret tele van rutinos játékosokkal, a teljesség igénye nélkül Barczi Dávid, Kulcsár Dávid, Fejes András és Remili Mohamed is hosszú éveket húzott le az élvonalban például. A rossz szériának az edzőváltással szeretne véget vetni a klub, ezért is nevezték ki a héten Kemenes menesztése után Pintér Attilát, ami természetesen meglepetésekkel is járhat.

Szabó István csapata jó formában utazik a fővárosba, hiszen már hét bajnoki óta veretlen a KTE HUFBAU, legutóbb a Békéscsabát sikerült hazai pályán 4-1-re megverni. A két csapat őszi meccséből is lehet motivációt gyűjteni, hiszen akkor 2-0-os kecskeméti siker született a Széktói Stadionban, melyet alighanem most is aláírnának a lila-fehér játékosok. A III. Kerület jelenleg a 19. helyen, míg a KTE a 4. pozícióból fordul rá a fordulóra, de az biztos, hogy nagyon meg kell majd küzdeni a pontokért.

Pintér Attila, a III. Kerületi TVE vezetőedzője: – Nem lebecsülve egyetlen ellenfelet sem, de nekünk kell megtalálnunk azt, hogy miben vagyunk a legjobbak, hogyan tudjuk a legjobb teljesítményt leadni. Természetesen annyit kell foglalkozni a Kecskemét elleni mérkőzéssel, amennyi szükségünk van rá, de csak annyit. Ebben a rövid időben azon volt a hangsúly, hogy amiben jól tudunk működni, azt rá tudjuk erőltetni a Kecskemétre, de sorolhatnám a hátralévő ellenfelinket is akár. (Forrás: III. Kerületi TVE)

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – Az edzőváltás miatt nem lett könnyebb a helyzetünk. Biztos vagyok benne, hogy az új edző új elképzelésekkel érkezett, és más típusú játékban is gondolkodik. A III. Kerületnek minden adottsága megvan ahhoz, hogy bennmaradjon a másodosztályban, csak a játékosállományt nézve olyan labdarúgókat találunk, akik több száz élvonalbeli mérkőzést játszottak le pályafutásuk során, a rutin mindenképpen mellettük szól. Minden mérkőzés nehéz az NB II-ben, főleg idegenben, de ez most különösen igaz. Mindkét klubnak megvannak a maga céljai, mi is szeretnénk megfelelni a sajátjainknak, így a sikeres szereplés reményében utazunk a fővárosba.  

Szurkolói információk

A III. Kerületi TVE stadionjának pontos címe: 1037 Budapest, Kalap utca 1.

A vendégszektor (narancs színnel jelölve) a Hévízi útról haladva közelíthető meg, itt parkolót is találhatnak a drukkerek az alábbi térképet segítségül véve.

A felnőtt belépő egységesen 1300, míg a diák/nyugdíjas 600 forintba kerül, 6 év alatt ingyenes a belépés. A vendégszektor és pénztára 16:00-kor nyit ki. 

A mérkőzésről élőképes közvetítés nem lesz, szöveges eseménykövetés Twitter oldalunkon, illetve a Nemzeti Sport Online-on lesz követhető.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók