A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Rutinos Paks lesz az ellenfelünk

A Kecskeméti TE szombaton 14:00-kor a Paksi FC-t fogadja a Széktói Stadionban. Egy rutinos, az élvonalban hosszú ideje stabil tagnak számító ellenfél érkezik a Széktói Stadionba, mely tele van jól ismert nevekkel.

A Paksi FC immáron 2006 óta folyamatosan tagja az élvonalnak, a Tolna megyeiek előbb a 16, majd a 12 csapatos NB I-ben is biztos pozíciót harcoltak ki magunknak, tradícióikhoz hűen kizárólag magyar labdarúgókkal. Az utóbbi két szezon kifejezetten jól sikerült a gárdának, hiszen előbb negyedik, majd hatodik helyen zárt, tavaly a Magyar Kupa döntőbe is bejutottak a paksiak. Ebben a szezonban is jól megy Waltner Róbert együttesének, hiszen két-két döntetlen és győzelem után, szerdán először kaptak ki a Kisvárdától 3-1-re.

Hasonlóan jó formában kezdte a szezont a KTE is, hiszen a hétközi, hajrában elszenvedett fehérvári vereség előtt öt meccsen át maradt veretlen Szabó István csapata, így a tabella alapján is rangadóra kerül sor a Széktói Stadionban. Jó hír hazai oldalon, hogy Tóth Barna letöltötte eltiltását, így teljes kerettel számolhat a szakmai stáb. A múltban 14 alkalommal találkozott a két klub az NB I-ben, mely paksi dominanciával indult. Az első kilenc összecsapáson veretlenek maradtak, de az utolsó öt összecsapásból hármat is megnyert a KTE, így 7 tolnai sikerre 4 döntetlen és 3 kecskeméti jut.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Nagyon lényeges lesz, hogy a két csapat közül melyik lesz frissebb, melyik alkalmazkodik jobban ahhoz, hogy tulajdonképpen egy hét alatt három mérkőzést kell lejátszani. A Paks előnye a rutin, a tapasztalat, hiszen tele van a keretük olyan játékossal, akik hosszú időt töltöttek el az élvonalban, akár külföldön is, illetve szerepeltek a válogatottban is. Gondolok itt többek közt Kádár Tamásra, vagy Böde Dánielre. Megfelelően tudnak rotálni, most tért vissza hozzájuk Hahn János is. Évek óta egy kiegyensúlyozott, jól menedzselt klubról van szó. Számítunk rá, hogy ezt a rutint be is fogják vetni ellenünk. Nekünk is megvan viszont a magunk előnye, hiszen fiatal, agilis, nagyon motivált csapatunk van, öröm ezekkel a játékosokkal dolgozni. Nagyon motiváltnak látom most is őket, így egy jó mérkőzésre számítok, melyen szeretnénk pontot, pontokat itthon tartani.

Szurkolói információk

Klubunk egy akcióval is készül, hiszen akik a Paks elleni bajnokira jegyet váltanak online, vagy személyesen, illetve azt a találkozó után is megtartják, biztosan tudnak majd jegyet vásárolni a Fradi elleni hazai meccsre is, mely október elején lesz. Mást nem kell tenniük, mint a Paks belépőt felmutatják azokban az elővételes jegyvásárlási időpontokban, amit kifejezetten nekik hirdetünk majd meg a bajnoki szünetben.

A hazai mérkőzésekre online is lehet az NB I-ben elővételben jegyet és bérletet vásárolni a jegymester.hu oldalon. A mérkőzés napján 12:30-kor nyitnak a pénztárak és a kapuk, érdemes időben érkezni, hogy minél gördülékenyebben haladhasson a beléptetés. Továbbra is Csabay Géza körút felől működő kapukon lehet belépni a stadionba. Arra kérjük drukkereinket, hogy megvásárolt jegyeiken mindenképpen nézzék meg a szektor elnevezését, ugyanis az N-től J jelzésig a 2-es, E-től G-ig pedig az 1-es kapun keresztül tudnak belépni. A jegyolvasó automatákba a jegyet nem kell bedugni, a világító jegyleolvasó előtt kell lehúzni. 

A beléptetés során a kedvezményes jegyeket és bérleteket ellenőrzik, így mindenképpen szükséges bemutatni egy születési időt igazoló okmányt (személyi, jogosítvány, útlevél vagy diákigazolvány). Ennek hiányában a biztonsági személyzet megtagadhatja a belépést az érvényes belépő birtokában is.

A Széktói Stadion teljes területén és a pénztárakban továbbra is csak készpénzzel lehet vásárolni. 

Jegy:

Normál: 2.000 forint

Kedvezményes (18 év alatt, 65 év felett): 1.000 forint

Gyermekjegy (6 év alatt): Ingyenes

A vendég szurkolókra és szektorra a hazai jegyárak és kedvezmények érvényesek. 

További információk ITT!

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók