A CSAPAT ÉS A HONLAP TÁMOGATÓJA: HORVÁTH ÉPÍTŐMESTER ZRT.

Sági Milán: A továbbjutás a célunk

Nem sok pihenő jutott ezúttal játékosainknak a Kisvárda elleni őrült bajnoki után, hiszen kedden 17:00-kor már a MOL Magyar Kupában kell bizonyítani Győrben. Az ETO élcsapatnak számít a másodosztályban, így nehéz találkozó elé nézünk, ám jobbhátvédünk, Sági Milán elmondta, a továbbjutás az egyértelmű céljuk.

Sági Milán a hajrában állt be a Kisvárda ellen, pont akkor, amikor a legnagyobb elánnal kellett támadni. Ezt a törekvést siker koronázta, hiszen Uros Djuranovics góljával végül sikerült pontot menteni.

– Nagyon izgalmas lett a végére ez a bajnoki, pont akkor állhattam be egyébként én is, amikor nagyon elkezdtünk nyomni – tekintett vissza Sági Milán. – Szerencsére ennek meg is lett az eredménye, ki tudtunk egyenlíteni. Nagy fegyverténynek gondolom, hogy a tavalyi ezüstérmes ellen háromszor is fel tudtunk állni, és végül pontot tudtunk szerezni.

A Tiszakécske után ismét egy másodosztályú klub lesz az ellenfél a kupában, igaz, Győrben már inkább az élvonalban gondolkodnak a jövőt illetően. Ennek megfelelően erős az ETO kerete, tavaly ráadásul az elődöntőig meneteltek a hazaiak.

– Senkit nem lehet félvállról venni, ez a legfontosabb. Most is ugyanúgy készülünk, mint egy bajnokira, hiszen az NB II. egy nagyon erős, fizikális bajnokság. Komolyan bele kell állnunk a győri találkozóba is. Az ETO egy nagy múltú klub, a fiatal és agilis játékosaik mellett ott vannak azok is, akiknek megvan a tapasztalata, akár válogatott szintű is. Jó játékerőt képviselnek abszolút, ezzel tisztában vagyunk. Nekünk arra kell törekednünk, hogy a saját játékunkat játszhassuk, ezáltal domináljunk. Úgy megyünk oda, hogy a továbbjutás az egyértelmű célunk – tette hozzá Sági Milán.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu

Média partnerek
Támogatók